airbus

A repülőgyártók kérésére két héttel elhalasztják az 5G indítását az Egyesült Államokban

A Boeing és az Airbus vezére fordult korábban az amerikai kormányhoz, segítséget kérve.

Horváth Bence
TECH

Az Airbus és a Boeing vezetője tart az 5G-től

A két legnagyobb repülőgyártó vezetője kéri az amerikai kormányt, hogy halasszák el az 5G-technológia kereskedelmi bevezetését.

Horváth Bence
TECH

A kormány a saját teherszállító repülőgépével indít heti három járatot Kínába

Az Airbust a Wizzair üzemelteti.

Szily László
POLITIKA

Peking nekimegy a Boeing és az Airbus uralmának

Idén debütálhat polgári forgalomban az állami gyártású C919-es, ami fontos lépés lehet afelé, hogy Kína repülőgépgyártásban is önellátó legyen.

Horváth Bence
külföld

Vámemeléssel búcsúztathatják Trumpot az EU kormányai

Azért vártak eddig azzal, hogy 4 milliárd dollár extra vámot vessenek ki amerikai termékekre, nehogy rájuk lehessen fogni, hogy befolyásolni akarják a választásokat.

Csurgó Dénes
gazdaság

Teljesen kivérezteti a járvány az Airbust

Rendkívül borúlátó levelet írt a cég 135 ezer dolgozójának Guillaume Faury, a repülőgyártó vezérigazgatója.

Király András
gazdaság

Gigantikus, 3,6 milliárd eurós büntetést kapott az Airbus

Az európai repülőgyártó egy sor országban fizetett ki kenőpénzt megbízásokért cserébe.

Horváth Bence
gazdaság

Majdnem 30 millióért is repültek a honvédségi gépek, amiken rendszeresen utaznak állami vezetők

Időnként egzotikus országokban is felbukkan az a négy repülő, amik elvileg nem kormánygépek, mégis rendszeresen használják állami vezetők.

Szurovecz Illés
repülés

Dubajba, Las Vegasba, Panamára és Máltára is röpködnek a honvédségi gépek

Titkolják, hogy pontosan mikor, hová és miért mennek, de az Átlátszó megszerzett néhány adatot.

Szurovecz Illés
repülés

Lassul a globális légi forgalom növekedése a „repülés okozta szégyenérzet” terjedése miatt

A nyugati világban már minden ötödik utas figyel arra, hogy ha nem muszáj, ne repüljön.

Rényi Pál Dániel
klímaváltozás

Az áldozatok rokonai szerint az Airbus évek óta tudott a Rió-Párizs járat 2009-es tragédiáját okozó műszaki hibáról

A bizonyítékaikat már be is terjesztették az ügyben eljáró bírónak. A tragédiának öt magyar áldozata is volt.

Király András
külföld

Gyulán épít helikopteralkatrész-gyárat az Airbus Helicopters

A magyar állammal közösen. Azt egyelőre nem tudni, hogy mekkora beruházást és hány munkahelyet jelent ez.

Horváth Bence
gazdaság

Kisebb gépet küldött a Wizzair Budapestre tartó utasokért, 50-en rekedtek Frankfurtban

Budai Gyula óta nem akadt ki a kormány ennyire a fapados társaságra.

Rényi Pál Dániel
utazás

Egy rosszullét miatt landolt Budapesten a világ legnagyobb befogadóképességű utasszállítója

Korábban mindössze egyszer fordult elő Ferihegyen az Airbus A380-800-as.

Horváth Bence
közlekedés

A Boeing meg se akarta építeni a Maxot, amiből most kettő is lezuhant

Igazából egy teljesen új repülőt akartak építeni, de a piac ellépett mellettük. Így aztán csak ráerőltették meglevő géptípusukra a nagyobb hajtóművet, emiatt a gép vezérléséhez is hozzá kellett nyúlni. Ebből lettek a bajok.

Király András
külföld