ajánlóív

Mit rontott el Berki Krisztián?

Annyi szavazatot se szerzett, ahány ajánlása volt. Elemezni kell az okokat.

Rényi Pál Dániel
politika

Már nyomtatják az aláírásgyűjtő íveket, szombaton kezdhetik gyűjteni az ajánlást az önkormányzati jelöltek

Két hetük lesz összegyűjteni a megfelelő számú ajánlást.

Király András
politika

Kúria: A Fidesz-KDNP megtévesztette a választókat

Megint a Kubatov-listát bővítették, miközben úgy tettek, mintha ajánlást gyűjtenének. A Nemzeti Választási Bizottság szerint persze a Fidesz rendben csinált mindent.

Herczeg Márk
POLITIKA

Hiába cáfolta a Választási Iroda, a Fidesz szerint akkor is ők adták le először az ajánlóíveket

Hidvéghi Balázs úgy kötötte az ebet a karóhoz, hogy szerinte sincs nagy jelentősége az elsőzésnek.

Botos Tamás
POLITIKA

Órákon át hallgatja ki a rendőrség azokat, akik aláírták az Együtt ajánlóívét

Sorra hívják be azt az 500 budai választót, akik támogatták az azóta megszűnt pártot. Hamis aláírások után kutatnak, de nagyon.

Urfi Péter
politika

280 feljelentés alapján 111 nyomozás indult az országban hamisított választási ajánlások miatt

Eddig csak sejteni lehetett, hogy tömeges jelenségről volt szó, az Átlátszó összeszedte a számokat.

Szily László
POLITIKA

Egy év után sem találják az ajánlóívhamisítókat

Egy éve nyomoz már a rendőrség a tavaly tavaszi választási csalás ügyében, de még mindig ismeretlen tettes ellen.

Király András
POLITIKA

Ma megsemmisítik az árpilisi választás szavazatait

Herczeg Márk
POLITIKA