ajatollah

Irán komoly válaszlépést ígért, ha Trump beváltja a fenyegetéseit

Az amerikai elnök azt mondta, ha Irán nem köt megállapodást a nukleáris programjáról, soha nem látott bombázásra és gazdasági szankciókra számíthat.

Benics Márk
külföld

Megsemmisítő válaszlépéssel fenyegette meg az iráni ajatollah Izraelt és az Egyesült Államokat

Korábban még óvatosabban fogalmazott.

Diószegi-Horváth Nóra
külföld

Két héten belül a Hezbollah harmadik vezetőjét is megölhette Izrael

Naszrallah likvidálása után a Hezbollah vezérkara éppen az utód, Szafieddin kinevezéséről tanácskozott, amikor megbombázták a bunkerüket.

Kolozsi Ádám
külföld

Négy év után először tűnt fel több tízezres tömeg előtt Hamenei ajatollah, hogy háborús beszédet mondjon

Felszólította a muszlimokat „Afganisztántól Jemenig és Irántól Gázáig”, hogy készüljenek további akciókra.

Kaufmann Balázs
külföld

Az iráni vezetés szerint nem okoz zavart, hogy meghalt az elnök és a külügyminiszter

Pedig az elhunyt Ebrahim Raiszi követhette volna a legfelsőbb politikai és vallási vezetőt, Ali Hamenei ajatollahot.

Bódog Bálint
külföld

Így készül a választásokra az azeri diktátor, akitől Orbán sokat tanult arról, hogyan is kell jól vezetni egy országot

Kormánypárti ellenzékiek, dicsőítő interjúkérdések, központilag irányított médiahálózat, felhalmozott családi ingatlanvagyon Londonba: hogyan működik Ilham Alijev rendszere, és mi várható a több mint százezer örmény elűzése utáni választásoktól?

Bódog Bálint
külföld

Célkereszttel a fején villant fel az égő ajatollah az iráni tévé adásában

Hackerek szakították meg az adást a tüntetők elleni erőszak miatt.

Czinkóczi Sándor
külföld

Határozottabb fellépést ígér a tüntetőkkel szemben az iráni elnök

Pedig már így is 41 ember halt meg az egy hete zajló tiltakozásokban.

Kaufmann Balázs
külföld

Az iráni ajatollah szerint a külföldi média el akarta tántorítani a szavazókat a választástól a koronavírus-veszély eltúlzásával

Az alacsony részvételi arány a politikai rendszerrel való elégedetlenség jeleként értelmezhető.

Herczeg Márk
külföld

„Ha meg akartok támadni minket, csak tessék, de akkor kékről pirosra változtatjuk a Perzsa-öböl vizét”

Egy iráni ajatollah üzent Amerikának.

Urfi Péter
külföld

A Twitter korlátozza Hámenei ajatollah fiókját, mert megint kimondta a fatvát Salman Rushdie fejére

A legfelsőbb vezetőt is utolérte a cenzúra.

Urfi Péter
külföld

A Közel-Kelet Hitlerének nevezte az iráni ajatollahot a szaúdi koronaherceg

Mohammed bin Szalman szerint oda kell csapni, mert a csillapítás politikája nem működik.

Czinkóczi Sándor
külföld

Ali Hámenei iráni ajatollah a Twitteren támadja be az amerikai kormányt

Szerinte képmutató dolog, hogy az amerikaiak a zsarnokság ellen harcoló Jézust ünneplik karácsonykor, miközben ők maguk is zsarnok módjára nyomják el a feketéket.

Sarkadi Zsolt
külföld