akg

Kijöttek az első eredmények a középiskolai felvételikről, a hatodikosok matekja könnyebb volt az átlagnál

Az AKG már kijavította. Az idei hatodikos matek az elmúlt 10 év átlagos eredményénél 6 ponttal lett magasabb.

Szily László
oktatás

Folytatja az online oktatást is a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium általános iskolája

A diákok 60-70 százalékát nem is engednék iskolába a szüleik.

Sarkadi Zsolt
oktatás

Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium is tiltakozik az új NAT ellen

Többek között azért, mert a Nemzeti Alaptanterv „tudás- és gyerekszemlélete részben elavult, részben egy soha nem is létezett felfogást tükröz”.

Herczeg Márk
oktatás

BKK-üléshozatokból készített ruhakollekciót egy csapat magyar gimnazista

Poénnak indult, aztán rájöttek, milyen menő.

Kulcsár Rebeka
divat

A Google használata fontosabb, mint a trigonometria

Halácsy Péter Prezi- és iskolalapító és az AKG-s Horn György elmondták, mi a baj a magyar közoktatással.

erdelyip
oktatás

Egyre több szülő utasítja el az állami iskolát

Egyre többen választják az alapítványi iskolákat, csak Waldorfból három új általános nyílik most szeptemberben.

Magyari Péter
oktatás

Egy keresés fázisai

Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium végzős fotós hallgatóinak képei.

Botos Tamás
művészet

Jól megszívatták a zöld gazdákat

A kormány lemondott egy évnyi brüsszeli zöld agrárpénzről, mert nem volt ideje beleszólni, hogy ki kaphasson belőle. Jó tízezer gazdálkodó mintegy 50 milliárd forinttól esik el. Legalább ekkora baj, hogy az öt évig tisztán tartott földekre most műtrágya mehet, és az eddigi befektetésekből így kidobott pénz lesz.

Magyari Péter
mezőgazdaság

Így lett szélsőjobbos a legliberálisabb gimnázium diákja

Egy volt AKG-s mesél arról, hogyan lett a liberális közeg hatására ezoterikus szélsőjobboldali. Amíg mások összefirkálták a padokat, ő rendet akart.

plankog
oktatás

Budapesti gimnáziumban tanított a spanyol vonatbaleset egyik áldozata

Az AKG-ban tanított, Várkonyi Andrea is nála tanult spanyolul.

Herczeg Márk
külföld

Budapest Science Meetup - Május

Tóth András
Egyéb