ákos

Orbán Viktor titokban Koncz Zsuzsa-rajongó

Azahriah és Majka között könnyen választ.

Windisch Judit
POLITIKA

Kovács Ákos is megnézte a Petőfi-filmet, szerinte „EZ. EGY. FILM.”

Őt nem érdekli „a szarozás, a politikai frusztráció és a röhejes, pitiáner lepontozás az ájemdíbín”.

Mészáros Juli
KULTÚRA

„A gunyhók lakosit szent törvény jobbkeze védi” – Berzsenyire cserélték a dilettáns költeményt a megyei szavalóversenyen

Kortárs ragrímek helyett klasszicista utalásoktól hemzsegő klasszikus. Kihívásnak kihívás.

Bódog Bálint
KULTÚRA

Kovács Ákos: Tudok a hazug erőlködésről, ami azt próbálja elhitetni, hogy az állam pénzén élősködök, de ez nevetséges

Szerinte a sikere „a közönség tömeges érdeklődésén alapszik”, és „Horn Gyula áldásos miniszterelnöksége alatt” is megtöltötték a csarnokokat, „úgyhogy erről ennyit”.

Mészáros Juli
KULTÚRA

Ákossal, Nagy Feróval és Sziámival megalakult a Petőfi Zenei Tanács

A Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség szerint a cél, hogy a tanács tagjai szakértelmükkel és meglátásaikkal elősegítsék "a magyar popkultúra jobbá tételét".

Csurgó Dénes
KULTÚRA

Kovács Ákost felkérték egy nagyjátékfilm készítésére

Nemrég mutatták be „művészi igényű” kisjátékfilmjét.

Mészáros Juli
KULTÚRA

S bár a lényeget még nem értheted, amíg nem éltél nehéz éveket, most azért szociológusok elemezték a Nélküledet

Olvasd el, milyennek találták az Ismerős Arcok slágerét, hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk.

Herczeg Márk
KULTÚRA

Saját hitéről beszél ma Áder az Eucharisztikus Kongresszuson

Talán szóba kerülnek majd az apácahantmadárkák is.

Kaufmann Balázs
humor

Ákossal, Nagy Feróval és a Tankcsapdával hacacárézza végig az országot ősszel a kormány

A negyedik hullám kezdetén ingyenes rendezvényekkel pótolják be, ami a korábbi hullámok miatt elmaradt.

Czinkóczi Sándor
szórakozás

Bányai Gábor: Hello, hello, újra itt vagyok!

Hosszú idő után újra jelentkezett a képviselő, aki a koronavírus miatt került lélegeztetőgépre.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Aláírta a 40 milliós szerződést, aztán leszólta a nyavalygó zenészeket Ákos

De azért részt vesz a zenekarokat támogató Raktárkoncert-programban.

Botos Tamás
ZENE

24.hu: Mészáros Lőrinchez került Ákos és Tiffán Zsolt egykori étterme

A Talentis Groupnál landolt az Andante borpatika.

Szurovecz Illés
politika

„Úgy voltunk vele, hogy Ákosnak nem adni ciki”

Jót tesz-e a popzenének, ha állami támogatás megy bele? Mi értelme a szuper sikeres, agyonszponzorált Tankcsapdát még közpénzzel is támogatni? Beleszól-e a miniszter, hogy ki kaphat támogatást? Igaz-e, hogy a magyar rap azért nem rendszerkritikus, mert korrumpálódott? Ricsipí, a könnyűzenei kollégium volt elnöke megmondja.

Ács Dániel
ZENE

A hitleres videók készítésével meggyanúsított fiút máig üldözi a sértett igazgatónő bosszúja

A diákcsínnyel megvádolt fiú családjáról készült gyámügyi vizsgálat kiváló eredménnyel zárult, az ügyészség viszont elrendelte, hogy ismételjék meg az eljárást. Közben a fiú nagykorú lett.

Ács Dániel
jog

Jordan Peterson: Orbán megpróbálja visszaadni a magyar kultúra metafizikai megalapozottságát

A kanadai pszichológus találkozott a miniszterelnökkel, és ezt szűrte le a beszélgetésből.

Herczeg Márk
politika