A hétfőn Egerben aktivistákra támadó férfit még gyorsított eljárásban ítélték három év letöltendőre, igaz neki már volt egy felfüggesztettje.
Az eset néhány órával az ítélet kihirdetése után történt.
Öten megsérültek.
Egymilliárd forintnyi készpénzt hurcolnak körbe ezresekben az országban, mindenki megnézheti, aki szeretné. Hogy ez miként konvertálható szavazatokra a választásokon, az elsőre nem egészen világos.
Így tiltakoztak az állam klímabűnei ellen.
Nem válaszoltak határidőre a kérdésre, hogy kire ruházták át a magyar levélszavazatok kézebsítését.
Aktivistákról gyűjtöttek információkat. Kína washingtoni nagykövetsége szerint mindez kitaláció.
A választás eredménye kiábrándító kudarc lett az ellenzék számára, a sebek nyalogatása épp csak elkezdődött. De nemcsak az derült ki, hogy mi az, ami nem működik, hanem az is, hogy mi lehet az ellenzéki politikai cselekvés új, működőképes bázisa. Kár lenne épp most feladni. Miklósi Zoltán írása.
Az aktivisták súlyos büntetést is kockáztatnak, de azt mondják, nem állnak le, amíg a kormány nem lép érdemben.
Erős a gyanú, hogy a megfigyelésükhöz köze van az izraeli kormánynak, de nincs rá bizonyíték.
A legismertebb magyar vegán közölte, többé nem nevezi vegánnak magát, bár nem változik az étrendje.
Durva videófelvétel készült a párizsi konferenciáról, ahol a jelenlévők majdnem meglincselték a félmeztelenül tiltakozó és üvöltöző aktivistákat.
Szakadt cseh aktivisták, bevándorlók, rendőrök, drótakadály, katonák, minden.
A józsefvárosi híradó pedig elegánsan elsiklott az augusztus 20-i botrány felett.