Több államban árvízriasztás is érvényben van. A hatóságok szerint az árvizek halálosak is lehetnek.
Towana Looney ráadásul nem olyan beteg, mint a korábbi recipiensek, akik a sertésvese vagy -szív beültetése után két hónapon belül meghaltak.
És mindez egy napon történt.
A Vanderbilt egyetem amerikai foci csapata története legnagyobb sikerét aratta, a szurkolók nem is bírtak magukkal.
Alabama éjszakai életéről ismert negyedében, egy vízipipabár előtt sorban állókra nyitottak tüzet a fegyveresek. Eddig egyetlen gyanúsítottat sem tartóztattak le.
A korábban féltve őrzött, szinte már szektás jellegű kiválasztási procedúra egyszercsak világszerte nyilvánosságot kapott. Megalomán lázálom rózsaszín csillámfelhővel és a bajtársiasság hazugságával: ez a #Bamarush.
A módszert januárban alkalmazták először, a főügyész szerint a kivégzés „hatékony és humánus módszernek” bizonyult.
Egy helyi rádiónak ideiglenesen le is kellett állnia.
Kenneth Eugene Smith-t egyszer már megpróbálták méreginjekcióval kivégezni, a kísérlet azonban kudarcba fulladt, mert nem találtak rajta vénát.
Az alabamai bérgyilkost, Kennet Smith-t első alkalommal hiába döfködték, nem sikerült bekötni neki a halálos infúziót. Most hiába az extrém helyzet és minden jogi beadvány, újra nekifutnak a kivégzésének egy olyan új módszerrel, amit nála fognak először alkalmazni.
A halálraítélt amerikai férfi ügye az elszúrt alabamai kivégzések miatt kapott nagy figyelmet.
Alabamában tavaly három kivégzést is elszúrtak. Vagy hát éppenséggel pont a szúrás, a méreg vénába juttatása nem ment valamiért a büntetésvégrehajtás szakembereinek. Több mint fél év kihagyás és egy titokban lefolytatott önvizsgálat után csütörtökön és pénteken megpróbálják megmérgezni Jimmy Barbert, aki amúgy jobban szerette volna, ha nitrogénbe fojtják.
A támadásban négyen vesztették életüket, harmincketten pedig megsérültek.
Valaki fegyverrel akart bemenni a buliba, elküldték, majd egy óra múlva kitört a lövöldözés.
Születésnapot ünnepeltek. Egyelőre nem tudni, hogy a lövöldözőt vagy lövöldözőket elkapták-e.