A javaslat az átalakításhoz kötné a béremelést, az ingatlanvagyont a Magyar Tudományos Akadémiától a Kutatási Hálózathoz szervezné át, az intézményvezetők jogkörei csorbulhatnának.
Az állam újabb ingatlanokat adna át nekik ingyenesen.
Repkednek a milliárdok a rendkívüli kormányzati intézkedésekre félretett pénzekből.
A város októberben távozó fideszes polgármestere nem cáfolta, de nem is erősítette meg az értesülést, amikor egy hete erről kérdeztük.
Ahogy tavaly sem. Ausztriának ezzel szemben a tavalyi 18 után idén már 23 győztesük van, de a régióból vannak cseh, szlovén és horvát nyertesek is. Négy magyar is nyert – ők külföldön dolgoznak.
A magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés mára alacsonyabb lett, mint a pályakezdő tanárok bére a státusztörvény után.
Az Európai Bizottság azért zárná ki végleg az alapítványi fenntartásba került magyar egyetemeket a nemzetközi programokból, mert kifogásolják, hogy a kormány politikusokat és Fideszhez köthető üzletembereket ültetett a kuratóriumokba.
Nem kér a Vidnyánszky Attila gyámsága alatt álló modellváltó SZFE-ből és a kitüntetéséből Vámos László egykori osztálya.
25,6 milliárd forint ingatlanértékesítési bevétel és 2,4 milliárd forint ingóságértékesítés történt a kezelt vagyonból, a legnagyobb ingatlanvásárló magasan egy Jellinek Dániel-féle ingatlanalap volt.
A folyamatban lévő együttműködésekből is kirakják a magyarokat, ráadásul azonnali hatállyal.
Számkivetetté váltak, a partnerek attól félnek, a magyar fél bevonása hátrányt jelent számukra.
Talán haladhat az Erasmus- és Horizont-programok ügye.
Senki nem gondolhatja komolyan, hogy Szili veszélyt jelentene a magyar felsőoktatásra, mondta.
A tavaly év végén alapított Unity Vagyonkezelő Alapítvány kurátorai az üzletember gyerekei, akiknek „megbízása" a nyolcvanadik életévük betöltéséig szól.
Kérik a helyzet rendezését és „a közösségüket ért becsületbeli és anyagi károkozás azonnali jóvátételét”.