Lehengerlő elemzés, melyből kiderül az is, a Tisza hétvégi kongresszusán „nagyjából ugyanazt lehetett látni, mint Márki-Zay Péter idején, ott is lényegében a saját párttársai nem álltak be mögé, mellé”. Mindeközben ugyanezt nyomja Menczer Tamás a Facebookon, a miniszterelnök pedig a Harcosok Klubjában.
Fájóan hiányzik a százmilliós listáról a gumikesztyű, a teniszütő és a hetven tucat MacWulf–Grober patent biztosítótű.
A 650 millió forint nem fedezte a teljes rendezvényt.
2024-ben 43 százalékkal több támogatást kapott az álcivil szervezet mögötti cég. Azt persze a hírekből kell kimazsolázni, honnan és kitől is érkezhetett a pénz.
A magyar miniszterelnök az európai szélsőjobb összefogásával foglalná el Brüsszelt.
A magyar miniszterelnök civilizációs fordulatnak tartja Donald Trump győzelmét. Orbán Viktor a CPAC Hungary rendezvényén hirdetett ismét programot.
Új idők régi szokásai. A Magyar Nemzetben is ott vannak az újságírás hétköznapi hősei.
Az Alapjogokért Központ vezetője szerint ezért a kontinensünkön a béke közelebb van, mint valaha.
Megkérdeztük az MCC Brusselst és a wokebustereket, hogy politikával foglalkozó nemzetközi hálózat részeiként tartanak-e attól, hogy a miniszterelnök terve jogilag lehetetlenné fogja tenni a szervezet működését.
A jobboldali konferencia vezérszónoka nem nagy meglepetésre Orbán Viktor lesz.
Aprópénz ez a teljes propagandabirodalmon belül.
Hadat üzentek a liberális gépezetnek a közpénzekből felfújt fideszes szervezet milliárdokba fájt XII. kerületi központjával, a Wokebustersszel, ami „a jobboldali konnektivitás új eleme”.
Az ALapjogokért Központot működtető Nkft. 2024-re 4,25 milliárd forintot támogatást kap, ezen belül rendezvények tartására összesen 1,15 milliárd forintot költhet.
A miniszterelnök a jobboldali konferencián arról is beszélt, hogy a progresszív-liberális világszellem elbukott, és most itt az esély, hogy „végre a szuverenisták kora jöjjön el”.
Kovács István Gergely politikai kommunikációt oktat az egyetemen. Az Elment az öszöd rendezőjétől is hallhatnak érdekeseket a hallgatók.