A Belügyminisztérium KDNP-s parlamenti államtitkára Albertirsán tartott lakossági fórumot. Megnyugtatta a szimpatizánsokat, hogy a Fidesz le tudja győzni Magyar Pétert. Ehhez azonban fel kell menni az internetre, ahol a Tisza jelenleg erősebb a Fidesznél.
Albertirsa az egyetlen település, ahol egymás ellen indult a Fidesz és a KDNP a polgármesteri posztért.
Már-már koalíciós válság körvonalazódik a Fidesz és a KDNP között. Lázadnak a kereszténydemokrata érzelmű városok, dafke maradnak az Európai Néppártban a kereszténydemokrata érzelmű politikusok, miközben Magyar Pétertől Rotyis Bálintig mindenki őket cseszegeti.
Bayer Zsolt a Nyugat hanyatlása mellett könnyű idők gyenge gyermekeiről beszélt az albertirsai polgári esten. Feladatot is adott a nyugdíjasokból álló közönségnek, a normalitás bizánci védelmezésére kérte őket.
A döntés nem tűnik logikusnak, tekintve, hogy a kisvárost 1998 óta vezető polgármestert egy erős jelölt akár le is győzhetné. Senki sem tudja, hogy arról, ami itt a jobboldalon folyik, tudnak-e a pártszövetség legfelsőbb szintjén, vagy sem.
A kényszerintézkedést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézményben kell végrehajtani.
Majd öngyilkosságot kísérelt meg. Maga hívta ki a rendőröket.
Egy nő és egy gyermek holttestét találták meg a rendőrök a helyszínen.
Gyilkossággal gyanúsítanak egy férfit, őrizetbe is vették.
Az épületben lakó két idős ember éppen vacsorázott.
Letétetett az alapkő.
Felgyújtalak titeket, ti mocskos cigányok! Ezzel a kiáltással rontott az áldozataira.
Aztán albertirsai férfit épp munka közben kapták el.