Nyugati beavatkozásnak próbálja beállítani a hónapok óta tartó diáktüntetéseket.
A célpontok magasrangú katonai vezetők voltak.
Az orosz külügyminiszter arra reagált, hogy Rob Bauer tengernagy, a NATO Katonai Bizottságának vezetője nemrég arra szólított fel, hogy konfliktus esetén több fegyvert kell gyártani az Oroszország mélyén végrehajtott precíziós csapásokhoz.
Azt már elismerik, hogy a merényletet az Iszlám Állam hajtotta végre, de az FSZB igazgatója szerint az iszlamisták önmagukban nem lennének képesek előkészíteni egy ilyen akciót, „természetesen volt segítségük”.
Úgy érezte, a Wagner vezetője félig-meddig megőrült.
Néhány órával a látogatás előtt szólt Washington.
Az utód a spekuláció szerint az FSZB-t vezető Alekszandr Bortnyikov lehet.
Az orosz elnök KGB-s triója mellett ott van a vadásztársa és a vezérkari főnök is, akinek az volt a feladata, hogy lerohanja Ukrajnát, és hogy ezzel gyorsan végezzen.
Több száz ezer embert érintettek a kamu bombafenyegetések Oroszország nagyvárosaiban.