Alekszej Navalnij

A Nobel-békedíjat nyert Dmitrij Muratov Navalnijnak adta volna a díjat

Arról is beszélt, hogy egyelőre nem tudja, hogy a neki ítélt díj miatt újságja, a rendszerkritikus Novaja Gazeta is „külföldi ügynöknek” minősül-e majd.

Mészáros Juli
díj

Először szélsőségessé nyilvánították Navalnij korrupcióellenes alapítványát, majd szélsőséges szervezet létrehozásával vádolták meg

Társaival együtt az alkotmányos rend forradalmi megváltoztatásával vádolják az orosz hatóságok.

Czinkóczi Sándor
külföld

Úgy tűnik, hogy Putyinék nyerték az orosz parlamenti választást

Minden jel szerint még a kétharmad is meglesz újra.

Király András
külföld

A Google és az Apple is leszedte Navalnij taktikai szavazásos applikációját

Oroszország azzal vádolta a cégeket, hogy beavatkoznak az ország belügyeibe.

Fődi Kitti
külföld

Moszkva szerint bizonyított, hogy az Egyesült Államok beavatkozik az orosz választásokba

Marija Zaharova külügyi szóvivő szerint amerikai informatikai nagyvállalatok támogatják a Navalnij csapata által kidolgozott „okos szavazás” nevű projektet.

Kiss Imola
külföld

Navalnijnek napi ötször több órán át propagandafilmeket kell néznie a börtönben

Úgy fogalmazott, ennek köszönhetően értette meg igazán „a Putyin-rezsim ideológiájának lényegét, hogy a jelent és a jövőt a múlttal helyettesítik".

Mészáros Juli
külföld

Navalnij levelet írt a börtönből: „Csak a korrupció elleni fellépés oldhatja meg a világ legnagyobb problémáit”

Az ellenzéki aktivista szerint ismeretlen tábornokok helyett azokat az üzletembereket és politikusokat kellene szankcionálni, akiknek az érdekében cselekszenek.

Kiss Imola
külföld

Már Navalnij sajtótitkárának is korlátozták a mozgásszabadságát

Kira Jarmis ellen is az a vád, hogy a koronavírus miatti korlátozások megsértésével vett részt a Navalnij szabadon bocsátását követelő tüntetések szervezésében.

Herczeg Márk
külföld

Újabb vádat emeltek Navalnij ellen

A vád szerint az ellenzéki politikus által vezetett korrupcióellenes szervezet „törvényszegésre buzdított”.

Mészáros Juli
külföld

Újabb büntetőeljárás indult Navalnij két volt munkatársa ellen

Leonyid Volkov és Ivan Zsdanov egyébként már Litvániába menekült.

Herczeg Márk
külföld

Az orosz média szerint Ljubov Szobol elhagyta Oroszországot

Alekszej Navalnij közeli munkatársa médiaértesülések szerint Isztambulba ment.

Herczeg Márk
külföld

Egy év felfüggesztett börtönt kapott Navalnij öccse „Covid-korlátozások megsértéséért”

Amikor részt vett a koncepciós perben elítélt bátyja szabadon bocsátásáért tartott tüntetések szervezésében.

Herczeg Márk
külföld

Oroszországban elérhetetlenné tették Navalnij honlapját és több tucat további ellenzéki oldalt

Szeptemberben választások lesznek az országban, hétfőtől 49 honlap vált elérhetetlenné.

Horváth Bence
külföld

„Nem értem, milyen veszélyt látnak a hatóságok egy diákmagazinban, de valamit biztosan”

A putyini hatalom ezúttal középiskolásokra csapott le.

Kaufmann Balázs
külföld

Büntetőeljárástól tartva megszűnik egy orosz emberi jogi szervezet

Az információszabadságért küzdő Komanda 29 vezetője Ivan Pavlov ügyvéd, aki korábban Alekszej Navalnij csapatát védte.

Herczeg Márk
külföld