algyő

Meghibásodott a Mol vezetéke, nyersolaj ömlött a Kiskunmajsa melletti földekre

A Marisi-csatorna vízi élővilága, beleértve a halakat, békákat, csigákat, szinte teljesen elpusztult.

Botos Tamás
baleset

Újjáépítik a Lázár János kastélya felé vezető utat

3,3 milliárd forintért.

Mészáros Juli
belföld

Új kőolajvezeték épül Magyarország és Szerbia között

Algyő és Újvidék között húzódik majd.

Czinkóczi Sándor
energia

Hét éve épült, de márt több mint százmilliót költöttek az algyői iskola javítására

Most ötvenmillióért kellett kicserélni a faburkolatot.

Botos Tamás
oktatás

Érvénytelen lett az okafogyott algyői népszavazás

A többség így is támogatta a vegyi üzem építését. Kár, hogy kedden a befektető közölte, hogy semmiképpen sem építi meg a gyárat.

Magyari Péter
POLITIKA

Lázár János egy ötezres falu lakosságát győzködte, hogy ne tartsanak népszavazást

Arról szavaztak volna Algyőn, hova épüljön a vegyi üzem, csak közben a kormány által támogatott befektető visszalépett.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Meg nem épülő vegyiüzemről tartanak vasárnap népszavazást Algyőn

Van Magyarországnak olyan szeglete, ahol akkor is a nép kezébe adják a döntést, ha az teljesen értelmetlen.

Botos Tamás
POLITIKA

Ottfelejtettek egy nénit a szegedi sürgősségi betegellátóban

Hajnali kettőkor végül egy segítőkész orvos fuvarozta haza Algyőre Gonda Józsefnét, aki a délután majdnem "mögfulladt".

Király András
Egészségügy

Futóverseny közben sérült meg két rendőr

Botos Tamás
baleset

Kamionja tartályában fulladt meg egy román sofőr Algyőnél

Sarkadi Zsolt
baleset

Bezárja algyői palacktöltő üzemét a Prímagáz

Herczeg Márk
gazdaság

Lebuktak az algyői fagyilkosok

Hétfőre virradó éjjel az algyői Tiszavirág utcában hét kicsi hársfát törtek el huligánok.

Magyari Péter
bűnügy