A védője a bipoláris zavarra hivatkozva kérte a bíróságtól a férfi előzetes kényszer-gyógykezelésének az elrendelését, de a bíróság ezt egyelőre nem rendelheti el.
A vádlott és későbbi élettársa albérletről albérletre hurcolta a 69 éves, alkoholista, kerekesszékes férfit. Étellel ugyan ellátták, de ezen felül nem gondoskodtak róla.
Szinte minden családra jut egy.
Györfi Mihály lázadó, antikommunista hippiként kezdte az életét, most pedig a Filadelfia Evangélikus Egyházközség lelkészeként egy egész szociális hálót épített ki a helyi rászorulóknak.
A 80 éves nőt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
Különösen nagy mértékben a Távol-Keleten és Indiában, míg a fejlett nyugati ipari államokban csökkent. Persze nemcsak fejenként nőtt az átlagfogyasztás, hanem a népesség is durván megnőtt.
Amerikai kutatók szerint minél inkább el kell fojtaniuk érzelmeiket munka közben, annál hajlamosabbak italozásra a dolgozók.
Amikor a sértett másnap reggel felébredt, látta az ágyon alvó 62 éves asszonyt.
Tállai András szerint a pálinkakészítés szabadsága régi múltra tekint vissza, ezért újra csatába szállunk Brüsszelben.
Sok mindenről tárgyaltak kedden az EU pénzügyminiszterei, Varga az MTI-nek nyilatkozva ebből azt emelte ki, hogy Magyarország továbbra sem támogatja az otthoni pálinkafőzés megadóztatását.
A társadalom hajlamos jobban elítélni egy nőt, ha alkoholista vagy kábítószerfüggő, mint ha egy férfiről van szó. Pedig a női szerhasználat mögött jellemzően valamilyen trauma áll: szexuális abúzus, családon belüli erőszak. A szégyen miatt sokan isznak vagy gyógyszerhasználatba menekülnek.
A felépülő szenvedélybetegeknek sokszor nehéz próbatételt jelent az első józan karácsony. Várják már, hogy újra a szeretteikkel legyenek, és megmutathassák, mennyit változtak a terápia alatt, de közben van bennük egy nagy adag félelem is, hogyan fogadja őket a család, tudják-e majd kezelni az eseteleges konfliktusokat.
“Sajnos elterjedt, hogy a zenészek, zenekarok, pláne a fúvószenekarok berkeiben igen elterjedt az alkoholfogyasztás, italozás” - mondta az ötletgazda.
Miközben Magyarországon sokan rosszul érzik magukat a bőrükben, a közös megoldáskeresésre alig találni példát. Ebből az ellentmondásból nőtt ki a társadalmi szenvedés kutatása. Interjú Sik Domonkos szociológussal.
A magyar fiúk közül pedig minden más európai nemzet fiataljainál többen voltak már legalább háromszor részegek.