Tim Morrison, Trump oroszügyi tanácsadója szerint az elnök telefonhívása nem volt illegális, csak ostobaság.
A következő hetekben nyilvános meghallgatások kezdődhetnek az ügyben.
Ezt vallotta az alkotmányos vádeljárásban első fehér házi dolgozóként vallomást tevő Lexander Vindman alezredes. A beszélgetés leiratát azelőtt titkosították, hogy belejavíthatott volna.
A demokraták meg úgy érzik, már van elég muníciójuk, így a héten már megszavazhatják, hogy nyilvános meghallgatásokkal folytatódjon az elnök elleni vádeljárás.
A jelenleg is Ukrajnában szolgáló amerikai ügyvivő mellett a külügyi és a nemzetbiztonsági apparátus illetékesei szerint is veszélyeztette az amerikai érdekeket, hogy Trump legfőbb riválisa lejáratására és az oroszügyi vizsgálat eredményeinek megkérdőjelezésére próbálta rákényszeríteni Zelenszkij ukrán elnököt.
William B. Taylor Jr. szerint teljesen egyértelmű volt, hogy Trump a politikai riválisai elleni nyomozás elrendelését szabta a katonai segély feltételéül.
Az amerikaiak EU-nagykövete és ukrajnai különmegbízottja Rudy Giuliani diktálása alapján szövegezett közleményt Zelenszkij elnöknek arról, hogy vizsgálják Joe Bident és az amerikai választásba történt ukrán beavatkozást. Az ukránok végül kihátráltak az ötletből.
A Fehér Ház szerint a beszélgetés fél órát tartott. A leiratot 10:40 perc alatt fel lehet olvasni. Ha nem két leszedált ember mormogott egymásnak, alighanem kihagyhattak belőle ezt-azt.
William Barr személyesen próbál bizonyítékot szerezni arra az elméletre, hogy az oroszügyi vizsgálat valójában titkos összeesküvés volt Trump ellen.
Amikor úgy tűnt, hogy főnökén már csak a csoda segíthet, Ukrajna legfőbb ügyésze hirtelen vizsgálni kezdte a Trumpot nagyon érdeklő ügyeket. Hogy aztán Porosenko elnök veresége után minden korábban hangoztatott vádját visszavonja.
218 képviselő már felsorakozott Nancy Pelosi házelnök javaslata mögött.
Sürgette Volodimir Zelenszkijt, hogy lépjen kapcsolatba William Barr igazságügyi miniszterrel és Rudy Giulianival, mert "sok mindenről kéne beszélni Biden fiáról, és arról, hogy Biden leállította a nyomozást".
Először is össze kell rakni a vádiratot. Ha azt az illetékes bizottság elfogadja, a képviselőház egyszerű többséggel vádat emelhet, amit aztán a republikánus többségű szenátus bírálhat el. A folyamatnak nincs időkorlátja.
A szekértáborharcból csak erős emberek emelkedhetnek ki, ez pedig azt a szabadságot fenyegeti, ami Amerikát naggyá tette, írja. Ezért ő függetlenként, a függetleneket képviselve folytatja munkáját.
Az amerikai képviselőház jogi szakbizottsága kezdeményezte, hogy vádolják meg Donald Trump igazságügyi miniszterét. Egyre kevésbé látszik elkerülhetőnek az alkotmányos vádeljárás.