állami földtulajdon

Nem lesz népszavazás az állami földek privatizációjáról, mert a Nemzeti Választási Iroda szerint nem adott le elég érvényes aláírást az MSZP

A kérdést benyújtó Gőgös Zoltán szerint „fura és gyanús”, hogy 200 ezer aláírásból minden negyedik érvénytelen.

Herczeg Márk
POLITIKA 2016. július 27. 22:18

Népszavazást kezdeményez a Jobbik a külföldiek földvásárlásáról

Korábban azzal utasították el a beadványt, hogy az EU-s jog a nemzetközi jog hatálya alá tartozik, de a kormány kvótáról szóló kezdeményezésénél ezzel ellentétes volt az indoklás.

Herczeg Márk
mezőgazdaság 2016. március 2. 10:29

Erről hogy maradtak le a kopaszok?

Haszán Zoltán
POLITIKA 2016. február 23. 12:33

Az ellenzéki pártok az Alkotmánybíróságon támadják meg az állami földek eladását

Botos Tamás
POLITIKA 2015. október 13. 12:39

Már megint a Fidesz járt jól az esővel

Herczeg Márk
politika 2015. augusztus 17. 21:46

Kína egy belgiumnyi területet akar Európában

Állítólag Ukrajnának már az öt százaléka a kínai állam kezében van. Kína eddig főleg Afrikában terjeszkedett, ez lenne az első nagyobb európai földüzletük.

Herczeg Márk
külföld 2013. szeptember 26. 21:53
GYIK Hibát jelentek Impresszum Jogi dokumentumok Médiaajánlat RSS Sütibeállítások
© 2025 Magyar Jeti Zrt.