„Az elmúlt 15 év után nem elfogadható, hogy még vannak olyan csapatok, ahol alig vannak magyar játékosok” – mondta az MLSZ közgyűlésen Csányi Sándor, akit újabb öt évre a szövetség elnökévé választottak. Bejelentették azt is, hogy Marco Rossi szövetségi kapitánnyal 2030-ig hosszabbítottak.
De még honlap és árbevétel nélküli, veszteséges cégnek is jutott csaknem 300 millió forint.
Az ELTE-n például 19 százalékkal kevesebb hallgató kaphat állami ösztöndíjat, mint tavaly.
Elutasították a volt lengyel kormánypárt pénzügyi beszámolóját.
A most megjelent részletszabályok szerint a maximum négymillió forintos kölcsönt csak egyszer lehetne felvenni, a futamidő fixen tíz év, a fennmaradó tartozást a háromgyerekeseknek vissza nem térítendő támogatás formájában engednék el.
2023-ban csökkent a fizető nézők aránya az előző évi adathoz képest.
Eleinte azért nem akarta kiadni a Honvédelmi Minisztérium a felcsúti papírokat, mert ez veszélyeztetné a sportakadémiák megítélését és a jövőbeli működését.
Az Európai Bizottság megállapította, hogy a magyar terv nem felel meg az uniós állami támogatási szabályoknak.
De Simonka György, a felesége és az unokahúga is évről évre kapja a vissza nem térítendő agártámogatásokat.
A K-Monitor kiperelte a Visit Hungary országimázscég 2018 és 2022 közötti szerződéseit, Balásy Gyula cégei 85 milliárd forintnyi megbízást kaptak.
Több pénzt adnak, hogy jobban teljesítsenek a beruházási versenyben.
Uniós pénzből.
Egy Bolyki Brother kapott 3 milliót a négy fiával együtt, ám egy rakás adatot név nélkül tettek közzé, így nem tudni, kaptak-e állami pénzt a híres csókosok.
A Hiventures állami befektetéskezelő innovatívnak gondolt induló vállalkozásokat támogatott összesen 35 milliárd forintból. A program legnagyobb nyertese egy argentin pékség lett.
De a költő szerint „lassan már ezek a választási helyzetek sem lesznek, hogy elfogadjam, ne fogadjam, mert egyszerűen mindent kisöpörnek, ami nem az ő arany Mercedeseikből száll ki és származik”.