államtitkár

Több mint 50 százalékos fizetésemelést kapott 16 államtitkár

A képviselői tiszteletdíjukkal együtt már bruttó 3,3 millió forintot keresnek.

Mészáros Juli
PÉNZ

Távozik a Miniszterelnökség államtitkára

Felmentették pozíciójából Ekler Gergelyt.

Vég Márton
POLITIKA

Az államtitkárok valamiért gigantikus Nagy-Magyarország térképek alatt tanácskoznak

Még szerencse, hogy a háborús helyzetben véletlenül sem akarják azt a látszatot kelteni, hogy a kormánynak területi követelései lennének.

Herczeg Márk
képzavar

Répássy Róbert lett az Igazságügyi Minisztérium új parlamenti államtitkára

Völner Pál helyére érkezik, aki a napokban mondott le, miután hivatali vesztegetéssel gyanúsították meg.

Mészáros Juli
POLITIKA

Völner Pál lemond államtitkári posztjáról, miután hivatali vesztegetéssel gyanúsították meg

Közleménye szerint „nem követett el bűncselekményt, államtitkári és miniszteri biztosi feladatait tisztességesen és a törvényeknek megfelelően végezte”.

Mészáros Juli
belföld

Orbán Viktor menesztette a Miniszterelnöki Kormányiroda államtitkárát

Juhász Edit 2018 óta töltötte be a pozíciót.

Fődi Kitti
POLITIKA

Hivatali vesztegetés miatt emeltek vádat a volt helyettes államtitkár ellen

Decemberben vették őrizetbe Nagy Jánost.

Botos Tamás
bűnügy

Arra hivatkozva távozik az Igazságügyi Minisztérium államtitkára, hogy 10 hónap alatt elvégezte a két évre meghatározott feladatait

Hajas Barnabásnak már ezelőtt is volt egy nagy távozása.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Megduplázódott 2010 óta az államtitkárok és helyetteseik száma

Bürokráciacsökkentés.

Botos Tamás
POLITIKA

Idén 35 százalékkal nőtt az államtitkárok fizetése

Vannak még válságálló ágazatok.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

„Gratulálunk Kiss Miklós Zsolt Agrárminisztérium videkfejlesztési államtitkár úrnak a ma reggel Véméndi Nimród területén elejtett dámbikához”

A véméndi német nemzetiségi önkormányzat tagja, a Nimród Vadásztársaság gazdasági vezetője elismerően szólt az államtitkár reggeli teljesítményéről.

Herczeg Márk
POLITIKA

B. István államtitkárként telefonált oda a boltokba, hogy laptopok kellenek neki, és ingyen meg is kapta

Csak később derült ki, hogy egyelőre még nem nevezték ki államtitkárnak.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Az eddigi állami földekért felelős államtitkár, aki véletlenül együtt kávézott Mészáros Lőrinccel, két helyről kapott fizetést, a vagyona mégis csökkent öt év alatt

Bitay Márton Örs a vagyonnyilatkozata alapján nem gazdagodott új vagyonelemekkel, nincs kocsi, új ingatlan vagy megtakarítás, de már nem az övé egy Bt. tulajdonrésze sem, és megjelent egy 1 millió forintos magánhitel. Hogy lehet ez?

Herczeg Márk
POLITIKA

Az EU-s kapcsolatokért felelős államtitkár Brüsszelben egy 56-os megemlékezésen arról beszélt, hogy a Nyugat koncepciós eljárásokat indít Magyarország ellen

Itt tart 1956 szelleme, és itt tartanak az EU-s kapcsolataink.

Herczeg Márk
politika

Nem apadt lejjebb a magyar kormány vízfeje, sőt

Összesen 164 miniszteri biztos, tanácsadó és főtanácsadó dolgozik a minisztériumokban.

Tbg
POLITIKA