állatkísérlet

3D-s nyomtatóval készített chip vethet véget a gyógyszeres állatkísérleteknek

Ez az első ilyen készülék a világon.

Fődi Kitti
TUDOMÁNY

Betiltották az állatokon tesztelt kozmetikumokat New York államban

Ez a tizedik állam, ahol az állatvédelmi okokra hivatkozva szigorítanak.

Fődi Kitti
ÁLLAT

Már állatokon kísérleteznek a magyar koronavírus elleni gyógyszerrel

2023 elején elkezdődhetnek a klinikai tesztek.

Fődi Kitti
járvány

Több mint 10 millió állatot használtak tudományos kísérletekre az EU-ban

Főleg egereket, halakat, patkányokat és madarakat.

Czinkóczi Sándor
ÁLLAT

Károsodott idegsejteket javítottak ki két állatkísérletben

Az egereken elvégzett kísérlettől azt várják a kutatók, hogy idővel az emberi elbutulás visszafordítására alkalmas gyógyszer lesz így előállítható.

Horváth Bence
TUDOMÁNY

Nem lesz több laboratóriumi csimpánz az Egyesült Államokban

Nincs már szükség rájuk, nyugdíjba mehetnek.

erdelyip
tudomány

Sikerült összekötni négy patkány agyát, és a szuperagy többre volt képes, mint egy patkány magában

A legvadabb sci-fik világát idézi ez a kísérlet. Az összeszinkronizált emberi agyak még azért messze vannak.

Horváth Bence
meghökkentő tudomány

A "Tilcsákbea állatkísérleteket" mozgalom rémisztő ostobasága

Az állatkísérletek teljes betiltását követelő mozgalom a legékesebb példája annak, hogy a pokolba vezető út is jószándékkal (és ostobasággal) van kikövezve.

Varga Máté
biológia

Mi lesz a tudománnyal, ha már az állatoknak is lesznek személyiségi jogai?

Az amerikaiak most felnövő generációjának többsége már ellenzi az állatkísérleteket, amiket az a trend is fenyeget, hogy az állatok egyre több jogot kapnak.

Király András
TUDOMÁNY

A világ legostobább állatvédői

Egy halálos beteg lány arról írt a Facebookon, hogy állatkísérletek nélkül már nem élne. Azóta naponta kapja a halálos fenyegetéseket.

erdelyip
Egészségügy