állatvédelem

Vigyázzunk a sünökre!

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szerint az óvatlanul végzett kertrendezés könnyen a védett sünök, akár teljes családok pusztulását okozhatja.

Benics Márk
természet

Semjén Zsolt közbeiktatna egy kormányközeli alapítványt az állatvédelemre szánt források szétosztásába

Az LMP szerint a kormány cinikusságát már az is jelzi, hogy az egzotikus állatokat gyilkoló híres vadász nyújtotta be a javaslatot.

Király András
POLITIKA

Sorra zárnak be és hirdetnek létszámstopot az állatmenhelyek az infláció és az energiaválság miatt

A menhelyek szinte csak az állatok kárára tudnak spórolni. A tápok rohamosan drágulnak. És ilyenkor a gazdátlanná váló állatok száma is nő.

Solti Hanna
ÁLLAT

Látta, hogy a lánc a kutyája húsába vág, mégsem tett semmit

Állatvédelmi horrorsztori Heves megyéből, csak erős idegzetűeknek!

Csurgó Dénes
bűnügy

Szigorították az állatvédelmi szabályokat

Súlyosabban büntetik az állatok megmérgezését és a szaporítótelepeket, de az állatviadalokon való részvétel is bűncselekménynek számít majd.

Herczeg Márk
ÁLLAT

Brigitte Bardot 20 ezer eurós bírságot kapott, mert degenerált vadembereknek nevezte Réunion lakóit

A 87 éves, filmsztárból lett állatvédő aktivista dühöngő kirohanást intézett az Indiai-óceánon lévő, Franciaországhoz tartozó sziget ellen.

Herczeg Márk
külföld

Az Yves Saint Laurent többé nem használ állati szőrmét

A kaput Kate Moss rókaszőrme bundája tette be.

Boros Juli
ÁLLAT

Állatrendőrséget indít Budapesten és környékén egy parlamenti képviselő

Fülöp Erik egykori jobbikos és mihazánkos képviselő felhagy a politikával, hogy civil szervezetével állatrendőrré válhasson.

Csurgó Dénes
ÁLLAT

Állatvédelmi képzésre küldték a német edzőt, aki beleboxolt a lóba, amin éppen az aranyéremre esélyes Annika Schleu sírt

Kim Raisner a tokiói olimpián megütötte Saint Boyt, de ezzel sem ért el semmit, a ló megmakacsolta magát, és az addig toronymagasan vezető ötszörös világbajnok kiesett.

Herczeg Márk
olimpia

A britek törvénybe foglalják, hogy a gerinces állatoknak vannak érzelmeik

Új, minden eddiginél szigorúbb állatjogi törvényeket vezetnek be Nagy-Britanniában.

Mészáros Juli
ÁLLAT

Online konzultációt indított a kormány az állatvédelemről

"Szükségesnek látja-e a Nemzeti Állatvédelmi Program megújítását és egyidejűleg egy hosszú távú állatvédelmi tervezet kidolgozását?"

Botos Tamás
POLITIKA

Tilos a szőrmeárusítás a fővárosi önkormányzat vásárain

Állatvédelmi okokból, a Szőrmeellenes Liga kezdeményezésére.

Szurovecz Illés
Budapest

Tíz vándorló állatfaj kaphat nagyobb védelmet a vadászattal szemben

Több mint 100 ország terjesztette be az indítványt, ami tíz állatfaj védelmét szigorítaná sokkal jobban.

Horváth Bence
ÁLLAT

A tigrisek több mint fele belepusztult abba, hogy a thai kormány megmentette őket

Már 86 elpusztult abból a 147-ből, amit a híres tigristemplomból vittek el a hatóságok. A javuk egy olyan betegségben, amit megfelelő táplálással gyógyítani lehetett volna.

Király András
ÁLLAT

A húsipari termékek árának emelését sürgetik német állatvédők, a Bundestag több pártja is nyitott a javaslatra

A klímaváltozás elleni küzdelem részeként tervezett szén-dioxid-kibocsátási adó mintájára egy „húsadó” is kellene, ami 1 kg húsra, 1 liter tejre vagy egy doboz tojásra vetítve „pár cent” lenne a fogyasztóknak, és állatjóléti fejlesztésekre fordíthatnák.

Herczeg Márk
élelmiszer