Almazbek Atambajev

Vége a rendkívüli állapotnak Biskekben, a bukott elnököt élete végéig megilletik az előjogok

Az ügyvivő elnök azt ígérte, az előrehozott elnökválasztást legkésőbb január 10-ig megtartják Kirgizisztánban, és azt kérte, vigyék le a bejutási küszöböt 5 százalékra.

Herczeg Márk
külföld

Egy bűnöző juthatott hatalomra Kirgizisztánban

A belpolitikai káoszban sok bebörtönzött politikus kiszabadult, de a volt elnököt pár nap után vissza is vitték, míg a többek között emberrablásért több mint 10 évre ítélt Szadir Zsaparov furcsa módon miniszterelnök lett, és akár az elnököt is leválthatja.

Herczeg Márk
külföld

A kirgiz ellenzék bejelentette, hogy átvette a hatalmat

A választás után tüntetők foglalták el Biskekben az összes fontos kormányzati épületet, a volt elnököt és több emberét is kiszabadították. A jelenlegi elnök hajlandó lenne megismételni a választást, de úgy látszik, már nem ura a helyzetnek.

Herczeg Márk
külföld

Kormányzati épületeket rohantak meg a kirgiz tüntetők, kiszabadították a volt elnököt

A tiltakozók szerint elcsalták a parlamenti választás. A rendőrség vízágyúkkal, könnygázzal próbálta megállítani őket.

plankog
külföld

Korrupció vádjával 11 év börtönre ítélték a volt kirgiz elnököt

Egy alvilági bandavezér hamis orvosi papírokra alapozott kiszabadulásában volt benne a keze a bíróság ítélete szerint.

Neuberger Eszter
külföld

Mégsem biztos, hogy őrizetbe került a volt kirgiz elnök, a hívei folytatják az összecsapásokat a Szpecnazzal

Áll a bál Biskekben. A korrupcióval gyanúsított Almazbek Atambajev tévécsatornáját lekapcsolták.

Herczeg Márk
bűnügy

Őrizetbe vették a korrupcióval vádolt volt kirgiz elnököt

Almazbek Atambajev házát különleges alakulatok vették körbe, és gumilövedékeket meg hanggránátokat lőttek ki a híveire, akik megpróbáltak áttörni a kordonon.

Herczeg Márk
bűnügy

Biztos, ami biztos, lecsukták a választások előtt a kirgiz ellenzék vezetőjét

Tekebajev egymillió dollárt tett el a hatalom szerint, az ellenzék koholt vádról beszél.

kasnyikm
külföld

Rosszul lett a kirgiz elnök, Moszkvába ment kezelésre

Szívproblémái vannak.

Sarkadi Zsolt
külföld

Steven Seagal nyitotta meg a 2. Nomád Világjátékokat, de az amerikaiak nem tudták elvenni az oroszoktól a döglött kecskét

40 ország 500 sportolója vett részt a közép-ázsiai hagyományőrzés olimpiáján, bár az afrikaiak gyanúsan hasonlítottak a kirgizekre.

Herczeg Márk
sport

Ha valaki azt hitte volna, már nincs is keleti nyitás

Herczeg Márk
politika