Az alkotmányjogász az utolsó pillanatig aktív volt. Élete utolsó posztjában Orbán Balázs kapcsán így fogalmaz: „Én nem szeretnék sem Putyin, sem a szenvedés szolgája lenni.”
Azt írta, szerinte a kérelem nagyon jó lett.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának nagykamarájához fordulnak az életvégi döntésekkel kapcsolatos beadványukban.
A gyógyíthatatlan ALS beteg jogász szerint Orbán életellenes és szenvedéspárti.
A halálos betegségben szenvedő jogász kegyelmet kért az államfőtől az embertelen szenvedésnek kitett halálos betegek életvégi döntéseinek végrehajtásában segédkezőknek.
Most szerdán pedig az Alkotmánybíróság dönt népszavazási ügyekben.
Beszélne vele az életvégi döntéshez való jogról. Korábban Sulyok Tamás köztársasági elnököt is vendégül látta.
Az ALS-betegségben szenvedő jogász azt írja, Novák Katalin nyitott volt erre, de „az ismert közéleti események elsodorták az akkor ígéretesnek indult párbeszédet is”.
„A népszavazás mint a közvetlen demokratikus hatalomgyakorlás jogintézménye kiüresítéséhez vezetne, ha olyan népszavazási kérdés hitelesítését tagadja meg a Kúria, amelyből az Alaptörvénnyel összhangban álló jogalkotási megoldás is következhet” – írja az ALS-betegségben szenvedő jogász.
Több mint 12 órát töltöttünk az ALS-betegségben szenvedő alkotmányjogásszal, aki megmutatta nekünk, hogy néz ki egy napja. Karsai Dániel a legintimebb pillanatokban sem küldött ki minket a szobából, ez a fajta kitárulkozás pedig egy újabb állásfoglalás a részéről az eutanázia legalizálása melletti küzdelemben.
Néhány napja ismét otthon van, de már a szövegek diktálása is túlságosan fárasztó neki.
Az életvégi döntés lehetőségéért küzdő férfi állapota rohamosan romlik. Mindezt egy videóban is bemutatja.
Az ALS betegségben szenvedő alkotmányjogász állapota romlik.
Az ALS betegségben szenvedő Karsai Dániel öccse, Karsai Péter a 444-nek azt mondta, hogy a Nemzeti Választási Bizottság elutasítása ellenére mennek tovább.