Alsó-Szászország

Lemond a német szociáldemokraták egyik legsikeresebb politikusa, az Alsó-Szászországot vezető Stephan Weil

A 66 éves politikus májustól akarja abbahagyni a munkát.

Molnár Kristóf
külföld

Jövő héten kezdődik a Madeleine McCann-ügy fő gyanúsítottjának pere Németországban

Christian Brückner négy másik nem kapcsolódó szexuális bűncselekmény miatt áll bíróság elé, amiket 2000 és 2017 között követett el ugyanott, ahol a kislány eltűnt.

Solti Hanna
bűnügy

Az energiaválság kellős közepén is nyertek Scholz szociáldemokratái Alsó-Szászországban

A győztes a kereszténydemokratákat a Zöldekre cserélné.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

A szociáldemokraták nyertek Alsó-Szászországban

A Merkel vezette CDU csak a második lett az első felmérések szerint, ez most nem jött jól neki.

Boros Juli
külföld

Kólával oltott el egy égő autót a német rendőrség

A tűzoltókat már ki sem kellett hívni.

Czinkóczi Sándor
külföld

A német rendőrség letartóztatott három férfit, akiket az Iszlám Állam küldött az országba

Tavaly ősszel érkeztek Szíriából, hogy merényleteket hajtsanak végre Európában.

Czinkóczi Sándor
külföld

Merényleteket előkészítő dzsihádistákat tartóztattak le Berlinben

Több tartományban is razziázott a német rendőrség, négy embert vettek őrizetbe.

Czinkóczi Sándor
külföld