ámbráscet

A Dominikai Köztársaság rezervátumot hoz létre az ámbrásceteknek

A 800 négyzetkilométeres területen tilos lesz a halászat és nagy hajók sem közlekedhetnek majd.

Fődi Kitti
ÁLLAT

188 millió forint értékű ámbrát találtak egy elpusztult bálna emésztőrendszerében

A 9,5 kilogrammos kő átmérője körülbelül 60 centiméter.

Benics Márk
ÁLLAT

17 méteres nagy ámbráscet teteme vetődött partra Balinál

Egy hét alatt ez volt a harmadik ilyen eset Indonéziában. A rendőrség lezárta a helyszínt, nehogy az emberek ellopják a 17 méteres bálna húsát.

Herczeg Márk
ÁLLAT

Lehet, hogy hamarosan beszélgethetünk az ámbráscetekkel

Egy ambiciózus tudóscsapat mesterséges intelligencia segítségével fejtené meg az állatok beszédét.

Szász Zsófi
TUDOMÁNY

Egy hatalmas, halott ámbráscetet találtak a kínai tengerparton

Gyorsan elvitték tartósítani, hogy kiállíthassák.

Mészáros Juli
GYÁSZ

Műanyagszeméttel teli ámbráscetet sodort partra a víz Szicíliánál

7 éves volt, pedig az ámbráscet akár 70 évig is elél. Öt hónap alatt az ötödik eset az olasz partoknál.

Rényi Pál Dániel
ÁLLAT

22 kiló műanyag volt a vemhes bálna gyomrában

A hasában többek közt folyékony mosószert találtak, aminek még látszott a márkája és a vonalkódja is.

Boros Juli
külföld

Tíz óriási ámbráscet vetődött partra Indonéziában, csak hatot sikerült megmenteni

Az egyik állatot hiába sikerült visszaterelni a vízbe, újra kisodródott, és másodszorra már nem tudták megmenteni az életét.

Boros Juli
ÁLLAT

Nyolc ámbráscetet dobott partra a víz Németországban

Éhen halhattak.

Botos Tamás
állat

Éhen halhattak a holland és német partoknál elpusztult bálnák

Tíz nap alatt 12 ámbráscet tetemét sodorta partra a víz.

Horváth Bence
környezetvédelem

Már legalább 12 ámbráscet halt meg a német-holland partoknál

A spermabálnák teteme veszélyes hulladék, annyira sok nehézfém halmozódott fel a szervezetükben.

kasnyikm
ÁLLAT

Összegraffitizték egy óriás ámbráscet partra vetett hulláját

Egy kaliforniai motoros banda nevét írták rá. Az állat testét több helyen szétégették.

Sarkadi Zsolt
külföld