De a tökéletes helyszínválasztás sem mentette meg az elkövetőt, most gyilkossági kísérlet miatt kell felelnie.
Hiába kérjük, nem hajlandóak rendesen harcolni az ISIS ellen, és még pénzelik is a terroristákat. Ráadásul, miközben a Szaúdok az USA puszipajtásai, az országukban mindennaposak a nyilvános lefejezések, a kövezés és a korbácsolás. Erre hajt az Iszlám Állam is.
A műanyag ablakos Humveek és a leselejtezett golyóálló mellények az ukrán katonák harci kedvének sem tettek jót.
Az amerikai védelmi miniszter szerint az egység egyedül is végrehajthat hadműveleteket.
Pontosan tudták, ki a fontos nekik.
Ez a kis műanyag izé, meg egy szoftverfrissítés mentené meg a céget.
A sintérek elcsalták az otthonától Mayát, a csivavát, és mire a gazdái rájöttek, hogy az állatmenhelyen lehet, addigra már elaltatták.
Az elnök Malajziában találkozott 7 és 9 éves kor közötti muszlim menekültekkel. Obama szerint ők pont a terror ellentétét képviselik, tőlük félni hisztéria.
Telefonhívások miatt kellett leszállniuk, de egyelőre nem tudni, hogy mindkét gépnél ugyanaz volt-e a hívó. Az utasok biztonságban vannak.
Egy kivételével minden azonosított támadó szerepelt az USA repüléstilalmi listáján is.
Az elutasítás brutális fölényben volt.
Egy nő is megsérült a lábán. Az esetről egyelőre nem sokat közöltek az amerikai hatóságok.
A Kreml nem szeretné, hogy az orosz társadalom azt gondolja, esetleg áldozatokkal is járhat a szíriai katonai beavatkozás.
Ebben egy amerikai kormányzati illetékes szerint 99.9 százalékig biztos is a balesetet vizsgáló szakértői csoport.