De használják az eljárást, mert szerintük ez pontosabb, mint az orr- vagy szájüregből vett minta.
Az embereket arra kérik, forralják fel a vizet, mert baktériumok, vírusok kerülhettek a rendszerbe.
Nem tudni, miért viselkedik így az állat, de valószínűleg nem veszett.
Igaz, a büntetést az elnökkel nem egyeztették.
A két állat várhatóan enyhe tünetekkel megússza, ahogyan az eddig megbetegedett oroszlánok, tigrisek és párducok.
Nem a karbonsemlegességgel, mint céllal van a baj, hanem azzal, ahogyan ezt el tervezi érni az Egyesült Államok.
A korábbi elnök rendelete kizárta az állami támogatásokból azokat a civil szervezeteket, amelyek támogatták az abortuszt vagy ilyen szolgáltatást biztosítottak az ügyfeleiknek.
Az új amerikai elnök most beszélt először telefonon orosz kollégájával.
Trump nem tartott állatokat, Bidenék egyik kutyája az első menhelyi állat az amerikai elnökök hivatalában.
A 29 éves Ariel Robinson a győzelem után felmondott a munkahelyén, és örökbefogadott 3 gyereket.
Ez a legkeményebb értékelés, amivel amerikai kormány Kínát valaha illette.
Az Egyesült Államokba szerettek volna eljutni.
Fiával együtt tiltott helyre való engedély nélküli belépés és rendbontás miatt kell felelnie.
Nancy Pelosi korábban közölte, hogy ha Pence nem váltja le az elnököt, alkotmányos felelősségre vonási eljáráshoz folyamodnak.
A luxemburgi külügyminiszter bűnözőnek nevezte Trumpot a Capitolium ostroma után.