Így nem aggódik az ügyészségi vizsgálat miatt. Szaúd-Arábiát pedig nagyon jó szövetségesnek nevezte egy nagyinterjúban.
Ezt pedig Trump nagyon utálja.
Cserébe Kína is elkezd amerikai termékeket vásárolni, hogy csökkenjen a Kínával szembeni amerikai kereskedelmimérleg-hiány.
„Magyarország döntése kérdéseket vet fel az elkötelezettségéről az Egyesült Államokkal való bűnüldözési együttműködése iránt” - írják.
Megsértették a bevándorlási törvényeket, muszáj, hogy az ügynek következményei legyenek. Az amerikai kormány szerint mindenkinek Mexikóban kell kivárnia, megkapja-e a menekültstátuszt.
Az egész Középnyugaton zuhog a hó, keddre átterjedhet a vihar az észak-keleti partvidékre is.
A Wall Street Journal szerint az USA is arra kérte szövetségeseit, hogy szakítsanak a céggel.
Kiberbiztonsági fenyegetésnek tekintik a cég termékeit. Talán akkor gyártsanak jobb telefonokat, mint a kínaiak.
A demokrata politikus szerint az EU már eleget vállalt.
A papok szerint ennek oka, hogy az emberek már nem bizalmatlanok a mágiával szemben, így a vallás visszaszorulása miatt mindenféle rituálékon olyan helyeken is istenpótlékot keresnek, ahol démonok lakoznak.
1101 embert eltűntként tartanak nyilván.
Tudta meg a Washington Post.
Helyette inkább a kínai és orosz veszélyre koncentrálják erőiket.
A határőrség csak a határátkelőkön tudja feldolgozni a kérelmeket, és ellátni a kérelmezőket.
Egy 27 ezres várost már ki kellett üríteni.