amerikai elnökválasztás 2020

Trump ügyvédei kihagyják a találkozót a michigani törvényhozókkal, mert koronavírus-fertőzés veszélyének voltak kitéve

Talán nem kiabálom el, hogy ennél 2020-asabb sztori már nem lesz idén. Benne van a koronavírus, Rudy Giuliani, Donald Trump, és az, ahogy éppen megpróbálja elcsalni a választást, amiről alaptalanul állítja, hogy ellenfele csalta el.

Király András
külföld

A kézi újraszámolás után is Joe Biden nyert Georgiában

Három államban pedig a bíróságok dobták vissza a Trump-stáb beadványait.

Horváth Bence
külföld

Szörényi Levente: Trumpot már le se kell lőni, szavazástechnikai trükkökkel kiszorítják

Az Illés egykori frontembere azt mondta, az USA is a világbolsevizmus martaléka lett, és szégyenkezik Bródy János helyett, aki eddig nem látott mélységekbe „pengette le magát”.

Herczeg Márk
politika

Trump nem enged, de ezzel már a republikánusok érdekeit is fenyegeti

Képtelen csalásvádjaival kisebb szakadást okozott Georgiában saját pártjában is, pedig ott két hónapon belül sorsdöntő szenátorválasztásokat tartanak. Közben jogászai sorra bukják el kereseteiket.

Király András
külföld

Trump kirúgta kiberbiztonsági hivatalának igazgatóját, aki szerint nem történt informatikai csalás a választás során

Trump nagyon szeretné megsemmisíteni a választási eredményeket csalásra hivatkozva, de emiatt még saját emberei sem hajlandóak hazudni.

Mészáros Juli
külföld

Trump: Kamu az újraszámlálás Georgiában

Az amerikai elnökválasztást elbukó elnök tovább őrjöng, szerinte ő nyert, és az a történelem legelcsaltabb választása.

Herczeg Márk
külföld

Janez Janša azt mondta, örömmel gratulál majd az amerikai elnökválasztás győztesének, amikor eljön az ideje

A szlovén kormányfő azt mondta, nem fog úgy viselkedni, mint azok, akik a „médiahullámot követve” azonnal gratuláltak. Pedig ő már november 4-én gratulált Trumpnak a győzelemhez.

Herczeg Márk
külföld

Trump ügyvédei felhígították a pennsylvaniai eredmények ellen benyújtott keresetüket

Ami pedig megmaradt a panaszból, az akkor sem nagyon befolyásolná a végeredményt, ha nyernének.

Czinkóczi Sándor
külföld

Trump: ÉN NYERTEM A VÁLASZTÁST!

Képtelen elengedni, pedig már az újraszámolások sem menthetik meg.

Czinkóczi Sándor
külföld

Trump: Biden győzött, de mégsem

Donald Trump egy tweetjében majdnem elismerte Biden győzelmét, de gyorsan korrigálta magát.

Szász Zsófi
külföld

Nőt választhat a Pentagon élére Biden

Michele Flournoy lehet a védelmi miniszter.

Szász Zsófi
külföld

Amerika dilemmája: bekasztlizni a főgórét

Hogyan lehet törvény elé állítani a bukott elnököt, aki szövetségi törvények sorát szeghette meg? És mit indíthat el egy ilyen példátlan lépés a társadalomban? Tehet-e bármit Trump azért, hogy érinthetetlen maradjon?

Herczeg Márk
külföld

Georgiában Biden, Észak-Karolinában Trump nyert, ezzel vége az elnökválasztásnak

Ezek voltak az utolsó államok, ahol még számolták a szavazatokat.

Csurgó Dénes
külföld

Trump megdicsérte a kormányát, hogy ez volt az eddigi legbiztonságosabb választás, amit viszont teljesen elcsaltak a demokraták

Az elnök kezd kicsit belecsavarodni a választási csalásról szóló sztorijába.

Csurgó Dénes
külföld

Közel egy hét után a kínai kormány is gratulált Joe Bidennek

Vlagyimir Putyin viszont még mindig hallgat, várja az amerikai választás hivatalos végeredményét.

Csurgó Dénes
külföld