A fontos szakpolitikai kérdésekben viszont Trumpot tartják kompetensebbnek a megkérdezettek.
A volt elnök a Demokrata Párt egyik legnépszerűbb embere, a következő hetekben végigjárja a fontos csatatérállamokat. Első megállója Pennsylvania volt, ahol külön szólt fekete férfiakhoz is.
Az Iszlám Állam nevében.
„Én szeretem a lengyeleket, a lengyelek szeretnek engem” – mondta egy lengyel konzervatív tévének.
Trump politikai ellenfeleiről azt mondta: „Ki tudja, talán még meg is próbáltak ölni”.
Cheney az egyik legjelentősebb republikánus támogatója Kamala Harrisnek.
J.D. Vance republikánus jelölt magabiztosabb volt, míg Tim Walz demokrata jelölt őszintébb a kedd esti tévévitán, de az biztos, hogy ennek hatására sem Harris, sem Trump előnye nem nőtt jelentősen.
Erős kijelentését nem sikerült pontos adatokkal alátámasztania.
A helyi fiatalok oktatására gyűjtöttek pénzt a kisvárosban.
A Nobel-békedíjas Carter elnöksége is idővel szépült meg, a vele fél évszázada szövetségben álló Biden is ebben bízhat. A születésnapos Carter szeretné megélni, hogy szavazhasson Kamala Harrisre, ami azért is nagy szó lenne, mert 50 éve még ki kellett kacsintania a rasszista szavazók felé.
„Az apámat már elvette tőlem Trump. Ne hagyjuk, hogy az országunkat is elveszítsük!”
Az amerikai bevándorlók pedig „hidegvérű gyilkosok”, „szörnyetegek” és „aljas állatok”. Eközben egy 13 méteres meztelen Trump szobor került Las Vegas fölé. Az amerikai politika nagy napjai következnek.
Az ügyvédje szerint a házkutatás csak szemfényvesztés, és mindössze Eric Adams telefonját foglalták le. A botrány a választási kampányra is komoly hatással lehet.
Irán célja az Egyesült Államok destabilizálása.
Ha ma lennének a választások, Kamala Harris valamivel esélyesebb lenne, de novemberig még sok minden történhet. De mit jelent ez a szűk előny valójában, és milyen tanulságokat lehet levonni a különböző előrejelzésekből?