A nagy kérdés persze az, hogy mit lép erre a Fehér Ház.
Az elnök hivatalba lépése óta ez lesz az első eset, hogy a legfelsőbb bíróság kirúgott kormánytisztviselő sorsáról dönt.
A Missouri államban halálraítélt Marcellus Williams a vád szerint 1998-ban brutálisan halálra szúrta Lisha Gayle újságírót a St. Louis-i otthonában, de az ártatlanságát végig fenntartotta.
Nem hivatalos tettei miatt viszont büntetőjogi felelősségre vonható.
Abortuszellenes orvosok és aktivisták évek óta próbálják korlátozni a tabletták hatóanyagához való hozzáférést, de egyelőre még nem sikerült bizonyítaniuk, hogy kárt szenvedtek volna tőle.
Jack Smith ügyész teljesen átugorná az alsóbb fokú bíróságokat, elkerülve, hogy csússzon a márciusra kiírt tárgyalás.
A döntés szerint egy coloradói vallásos webdizájnernek jogában állt visszautasítania egy férfi kérését, hogy tervezzen neki egy weboldalt a meleglagzijára. Csakhogy kiderült, hogy a férfi nem is meleg, sőt nős, ráadásul sosem rendelt ilyesmit, hiszen ő maga is webdizájner.
A két tekintélyes iskolában a diákság etnikai változatosságának fenntartása érdekében alkalmazták ezt a felvételi rendszert. A pozitív diszkrimináció ellen küzdő csoport azonban a Legfelsőbb Bíróságig vitte az ügyet.
A legfelsőbb bíróság halasztó végzésével felfüggesztette egy konzervatív texasi bíró tablettatilalmát.
Egy aktivista csoport közben 250 dollárt ígér a washingtoni szolgáltatószektorban dolgozóknak, ha bejelentik, hogy látják épp az egyik konzervatív főbírót valahol.
6:3 arányban hoztak ítéletet, miszerint korlátozzák az amerikai környezetvédelmi ügynökség üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére vonatkozó hatáskörét.
A konzervatív többség 6:3 arányban úgy döntött, hogy korlátozza a szövetségi Környezetvédelmi Ügynökség hatáskörét a szénkibocsátás szabályozásában.
Joe Biden szerint az ítélet ellentmond a józan észnek és az alkotmánynak.
Az amerikai elnök azt mondta, azon fog dolgozni, hogy az abortuszhoz való jogot külön szövetségi jogszabályban kodifikálja az amerikai kongresszus.
Kiszivárgott egy tervezet, amelyben az áll, hogy Samuel Alito bíró szerint az 1973-as, mérföldkőnek számító Roe kontra Wade döntés „égbekiáltóan téves”. A testület konzervatív többsége valószínűleg ugyanígy szavaz majd júliusban.