Most, hogy olyan amerikai elnök jött, aki már nem túl barátságos Európával, hirtelen fontos lett a magyar kormánynak, hogy mit mond az amerikai ügyvivő.
Annál az amerikai ügyvédi irodánál, aminél korábban is volt.
„Amikor a politikai vita ennyire személyessé, visszataszítóvá és hangossá válik, ki akar részt venni benne? Abban a pillanatban pedig, amikor már nem veszel részt benne, nem szólalsz fel, az állami intézmények foglyul ejtése nagyon gyorsan halad” – mondta a volt amerikai nagykövet a New York Timesnak.
A távozó nagykövet szerint annak, hogy az ország „gazdaságilag is lemarad társaitól, kevés köze van Brüsszelhez, Soros Györgyhöz.”
Az USA magyarországi nagykövete szerint a magyar kormány világosan jelzi a szövetségeseitől való eltávolodást.
Az amerikai nagykövet Orbán tusványosi beszédéről azt mondta, nincs még egy olyan szövetségesük vagy partnerük, aki a miniszterelnökhöz hasonlóan, nyíltan és fáradhatatlanul kampányolna adott jelölt mellett egy amerikai választáson.
Az amerikai nagykövet szerint ez az eset is jelzi azt a fenyegetést, amit Oroszország jelent a szövetségeseinkre.
Azt kérték, David Pressman mutassa meg azt az állítást, amit az amerikai elnök Orbánnak tulajdonított, de mivel ilyen nem hangzott el, ezért nem kaptak érdemi választ.
Ez a külügyminiszter szerint egyrészt szórakoztató, másrészt növeli a kormány támogatottságát.
Egyes ellenzékiek szerint orosz érdekeket érvényesít a magyar kormány, amikor nem szavaz a svédek NATO-csatlakozásáról. A Mi Hazánk szerint pedig Orbán csak úgy tudja tartani az ígéretét, hogy nem utolsóként hagyja jóvá a csatlakozást, ha ellene szavaz.
Az amerikai nagykövet a Magyarországon lévő amerikai cégek kamarájában beszélt arról, mennyire aggasztóan viselkedik az Orbán-kormány.
Közvetlenül – pontosabban két héttel – azután, hogy beszámoltak arról, hogy a nagykövet a békéscsabai kolbászfesztiválon járt.
Az amerikai nagykövet arról is írt, kik ellen állt ki az ötödik Orbán-kormány.
Az amerikai nagykövet arra is felhívta a figyelmet, hogy a Magyar Honvédség összes vadászgépe svéd repülőgép.
Ez nem az a bizonyos pad, amit Ferencvárosból elszállítottak, hanem csak egy „finom utalás”.