Most, hogy olyan amerikai elnök jött, aki már nem túl barátságos Európával, hirtelen fontos lett a magyar kormánynak, hogy mit mond az amerikai ügyvivő.
Ideiglenes ügyvivőként.
„Amikor a politikai vita ennyire személyessé, visszataszítóvá és hangossá válik, ki akar részt venni benne? Abban a pillanatban pedig, amikor már nem veszel részt benne, nem szólalsz fel, az állami intézmények foglyul ejtése nagyon gyorsan halad” – mondta a volt amerikai nagykövet a New York Timesnak.
„Gondosan vizsgálják felül tevékenységüket.”
A távozó nagykövet szerint annak, hogy az ország „gazdaságilag is lemarad társaitól, kevés köze van Brüsszelhez, Soros Györgyhöz.”
Magyarország külügyminisztere Putyin ukrajnai inváziója óta 8. alkalommal utazott Oroszországba, jegyezte meg az amerikai nagykövet.
Azt tanácsolják az amerikai állampolgároknak, hogy a következő 48 órában kerüljék a nagy tömegrendezvényeket.
Vezető zenészekből, sportolókból, művészekből, vállalkozókból és influenszerekből álló csoportot látott vendégül.
Ez a külügyminiszter szerint egyrészt szórakoztató, másrészt növeli a kormány támogatottságát.
Egyes ellenzékiek szerint orosz érdekeket érvényesít a magyar kormány, amikor nem szavaz a svédek NATO-csatlakozásáról. A Mi Hazánk szerint pedig Orbán csak úgy tudja tartani az ígéretét, hogy nem utolsóként hagyja jóvá a csatlakozást, ha ellene szavaz.
De ott voltak a Blahalouisiana, az Ivan & The Parazol és a Margaret Island zenekar tagjai is,
Közvetlenül – pontosabban két héttel – azután, hogy beszámoltak arról, hogy a nagykövet a békéscsabai kolbászfesztiválon járt.
Nemrég jelezték is a magyar külügynek: sokan úgy kapnak diplomata-útlevelet, hogy hivatalosan nincsenek is kapcsolatban a kormánnyal.
Az újonnan létrehozott Integritás Hatósággal, civil szervezetekkel és oknyomozó újságírókkal találkozott.
Ugrálóvárral, Carson Coma-koncerttel és importált Budweiser sörrel várta vendégeit az ország első családi Pride-piknikje.