Olyan stílusú figyelmeztetést adtak ki az USA-ra, amilyet az amerikai külügyminisztérium szokott az erőszaktól sújtott harmadik világbeli országokra.
A jelentés szerint a hadsereg félelemben tartja a lakosokat, és Aung Szan Szú Kjí, a végrehajtó hatalom tényleges vezetője szemet huny a jogsértések felett.
Naszrin Szotudeh a kényszer-fejkendőviselet ellen küzdött, ezért kapta a példátlanul szigorú büntetést.
Tavaly két munkatársuk is öngyilkos lett, ezután rendeltek el külső vizsgálatot. Annak megállapításai szerint az, ami ott folyt, az Amnesty tevékenységének hitelességét fenyegeti.
Azt remélik, hogy a Kínai Népköztársaság vezetőivel jó viszonyt ápoló magyar kormány talán közben tud járni az üldözött keresztények érdekében.
„Vajon látja, hallja, mi történik Brüsszelben?” – kérdezi a BM az Amnesty International európai programjának igazgatóhelyettesétől.
A jogvédők szerint fordulóponthoz érkezett a magyar demokrácia.
A bankszámláikat is befagyasztották, a szervezet szerint ez támadás a civilszféra ellen.
Az elítélt tüntetéseken vett rész, amiken az ellen tiltakoztak, ahogyan a kormány 2016 tavaszán egy halpusztulással járó vegyi balesetet kezelt.
Mert az szerintük ellentétes az Alaptörvény alkotmányos büntetőjogra, az egyesülési jogra és a szólásszabadságra vonatkozó rendelkezéseivel.
Az Igazságügyi Minisztérium szerint az Amnesty nyomásgyakorlása elfogadhatatlan.
Ma van a határidő, de szerintük nem a bevándorlást támogatják, így nem vonatkozik rájuk a nyáron elfogadott törvény.
A jogvédők ezután nyomozni kezdtek, és találtak is egy rakás domaint, amiről ezt a kémszoftvert telepítik a célszemélyek telefonjára. Az egyik a nyilvánvalóan magyar műveletekhez bejegyzett legyelvodas(.)com
Az Amnesty International elítélte a nyilvános korbácsolást.
A jogvédő szervezet szerint kegyetlen, hogy pont a menekültek világnapján fogadta el a törvényt az Országgyűlés.