ámokfutó

Megnevezték a sofőrt, aki autóval hajtott a Liverpool bajnoki címét ünneplő tömegbe

Az egykori tengerészgyalogos manapság üzletemberként tevékenykedett.

Bódog Bálint
külföld

Luxusterepjárójával részegen, jogosítvány nélkül hajtott bele a rendőrökbe egy orvos egy nyírségi faluban

Korábban már hatszor tiltották el a közúti járművezetéstől, úgyhogy az ügyészség most inkább le is tartóztatná.

Kaufmann Balázs
bűnügy

A svéd kormány korlátozná a hozzájutást a félautomata fegyverekhez az örebrói tömeggyilkosság után

A kormány szerint „vannak veszélyes fegyvertípusok, amelyeket csak kivételesen szabad engedélyezni polgári célokra”.

Bódog Bálint
külföld

Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki az audis ámokfutó ellen

DNS-vizsgálat igazolta, hogy nem az embercsempészésért kiutasított moldáv férfi, hanem annak testvére okozta a január 5-i balesetet.

Székely Sarolta
bűnügy

Végzett magával az ámokfutó, aki Montenegróban legalább 10 embert megölt

A 45 éves férfi előbb a rokonaira támadt rá egy étteremben, aztán menekülés közben másokat is megölt.

Fődi Kitti
külföld

Több embert, köztük két gyereket is megölt egy férfi Montenegróban

A 45 éves elkövető szökésben van, a rendőrség arra kérte a lakosságot, hogy maradjon otthon.

Benics Márk
külföld

Péntek hajnalban az Árpád hídon a forgalommal szemben ment egy autó

A sofőr egy taxis dudálására fordult meg.

Herczeg Márk
közlekedés

Ha lejárt a forgalmid, legalább egy fejszenyél legyen nálad

Gondolta az a Pest megyei ámokfutó, aki szántóföldön is menekült a papírok nélküli autójával, majd belerohant egy rendőrségi kisbuszba.

Haász János
belföld

Elindult robogóval és véletlenszerűen fejbe lőtte az arra járó gyalogosokat egy férfi New Yorkban (18+)

Öt embert lőtt le, egy meghalt, egynek küzdenek az életéért. Két esetről felvétel is készült. A rendőrök szerint teljesen random szedte le azt, aki elékerült.

Szily László
bűnügy

Letartóztatták az ámokfutót, aki rendőrök életét veszélyeztette

A 33 éves férfi ittasan, jogosítvány nélkül menekült a rendőrök és a polgárőrök elől, testi épségüket is veszélyeztetve.

Király András
bűnügy

Felvétel készült a hamburgi lövöldözésről

A szemtanú videóján látszik, ahogy a támadó az ablakon át lő be a Jehova Tanúi hamburgi gyülekezetének termébe.

Király András
külföld

Legalább három halottja van a lövöldözésnek a Michigani Állami Egyetemen

Az East Lansing-i kampusz bölcsészkarán kezdett lövöldözni egy ámokfutó, aki végül öngyilkos lett.

Király András
külföld

Letartóztatták az ámokfutót, aki hétfő este sorra támadta meg és rabolta ki az embereket Székesfehérváron

Újabb sértettek jelentkeztek a rendőrségen.

Herczeg Márk
bűnügy

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki keresztülhajtott egy karácsonyi felvonuláson Waukesha városában

Az ítélethirdetéskor a bíró azt mondta, Brooks „a gonoszság útját választotta”, és végül „hatszoros életfogytiglani börtönbüntetést” szabott ki rá – vagyis minden egyes áldozat után egyet.

Mészáros Juli
külföld

Huszonöten megsérültek, amikor valaki fékezés nélkül rendőrök közé hajtott Kaliforniában

A 75 rendőrújonc futni indult szerda reggel, aztán egy autó közéjük hajtott. Huszonöten megsérültek, öten kritikus állapotban vannak.

Mészáros Juli
külföld