A klubvezetők megtiltják az olyan szponzori szerződéseket, amikben a támogatók kapcsolatban állnak a klubtulajdonosokkal.
Miután az eddigi tulajdonos, Mike Ashley 14 év után eladta a klubot, a szurkolók ünnepelni kezdtek a St. James' Park mellett, mert a kedvencük a világ egyik leggazdagabb klubja lesz.
A Liverpool játékosainak 99 százaléka beoltatta magát, és nem kellett őket győzködnie.
Az angol szurkolók sokadszor is botrányosan viselkedtek.
A walesi AFC Wrexhamet 1864-ben alapították.
Aznap az Aston Villa és Sheffield United, illetve a Manchester City és az Arsenal játszik egymással.
Az Aston Villa és a Cardiff egykori játékosa egy pubban szenvedett halálos fejsérülést.
Rooney és Vardy feleségének szócsatája azonnal a brexitet is a háttérbe szorította a brit sajtóban.
A 23 éves, kétszeres magyar válogatott támadó egyelőre nem lesz kezdő az angol másodosztályban játszó csapatnál.
Az angol bajnokságba idén bevezetett VAR össze is hozta a szezon első komoly drámáját.
Adrián mögött elég sűrű hetek állnak.
Egyszerűen elképzelhetetlen, hogy a szezonban már oly' sokszor lesajnált, a BL-ben több párharcot is teljesen underdogként megnyerő Tottenham végül ne húzza be a döntőt is. Hajrá!
Objektív felvezető a Liverpool hatodik BL-címe elé. Hajrá!
Elmondjuk, miért okozna teljes morális katasztrófát, ha esetleg véletlenül a Liverpool nyerné meg a szombat esti Bajnokok Ligája döntőt. Mocskos.
Ha az anyagiakon múlik, akkor jó eséllyel igen. De sok pénzt hihetetenül rosszul is el tudnak költeni. Akárcsak a PSG vagy a Barcelona.