A német Maja arra akarja felhívni a figyelmet, hogy senkit ne adjanak ki Magyarországnak, mert itt tűrhetetlenül bánnak az őrizetesekkel.
Rexhino Abazaj a magyar börtönkörülményektől tartott.
A tizenöt nap múlva esedékes kitörés napjára készülő rendőrség sajtótájékoztatóján beszélt erről a belügyi államtitkár.
A férfi más bűncselekmény miatt van börtönben.
A német állampolgár a tavalyi budapesti támadássorozat egyik elkövetője volt a gyanú szerint.
Salis lábáról azután került le a Magyarországon felkerült nyomkövető, hogy vasárnap Olaszországban EP-képviselőnek választották az antifa aktivistát.
Hamarosan ki is engedhetik.
A törvényszék korábban visszautasította az erre vonatkozó kérelmet, de a fellebbezés eredményes volt.
Mentelmi jogot kaphat, csak az nem világos, hogy rögtön a jelölés után, vagy meg kell várnia az eredményeket.
Sajtóértesülések szerint elképzelhető, hogy az olasz Demokrata Párt elindítja Ilaria Salist az EP-választásokon.
A 39 éves tanárnőt ezúttal is vezetőszáron, bilincsben vitték a bíróság elé, de a tárgyalás idejére levették róla.
Azt mondja, annak ellenére vádolják mozgalmát, hogy még csak nem is vádolta őket ilyennel a rendőrség, és senkit sem hallgattak ki ilyen ügyben.
A volt ügyvédje szerint túlzás volt láncra verve bíróság elé állítani, és tényleg volt gond az étkezésével is.
Kovács Ádám Zoltán az olasz köztévében mondta el, hogy minden úgy jó, ahogy történik.
De szerinte a börtön attól börtön, hogy nem egy többcsillagos szálloda szolgáltatásait nyújtja.