antonio costa

FAZ: A három nagy európai pártcsalád megállapodott Ursula von der Leyen újrázásában

António Costát a Tanács élére, Kaja Kallast pedig kül- és biztonságpolitikai főképviselőnek jelölnék.

Molnár Kristóf
eu

Bár gazdasági témájúnak tervezték, a külpolitika dominálja majd a ciklus utolsó EU-csúcsát

Iránról, Izraelről, Gázáról és Ukrajnáról tárgyalnak az uniós állam- és kormányfők az EP-választás előtti utolsó csúcstalálkozójukon. De az uniós gazdaság versenyképessége is szóba kerül majd.

Molnár Kristóf
eu

A portugál jobbközép bejelentette a győzelmét az előrehozott választásokon

Az eredmény azonban nagyon szoros a szocialistákkal. Az igazi győztes a szélsőjobb, amely egymillió szavazatot vitt el.

Kaufmann Balázs
külföld

Portugáliában is kilőtt a szélsőjobb

Soha nem látott választási szereplés előtt áll a Chega, a 2019-ben alapított, a 2010 körüli Jobbikkal sok tekintetben rokonvonásokat mutató párt. A választás ezzel együtt a két nagy, a szocialista és a jobboldali szociáldemokrata párt között dől el, miközben megélhetési és lakhatási válság sújtja az országot.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Szinte több európai országban lesz választás 2024-ben, mint ahányban nem

Az EP és a magyar önkormányzati választásokon túl a brit, az osztrák, a portugál, és a román választás is fontos fordulatokat hozhat Európában. A kilátások nem túl derűsek: a politikai széttagoltság csökkenése szinte esélytelen.

Takács Lili
külföld

Maratoni EU-csúcsra számítanak a politikusok

Csúszás is volt, miután Orbán egy Macronnal és Scholz-cal közös reggelivel indította a napot. A finn miniszterelnök még extra ruhával is készült.

Molnár Kristóf
eu

Belebukik a ma kirobbant korrupciós botrányba a portugál miniszterelnök

Az országot nyolc éve vezető António Costa felmentését kérte a köztársasági elnöktől. Könnyen a vádlottak padján találhatja magát.

Urfi Péter
külföld

Házkutatást tartottak a portugál miniszterelnöknél

Kabinetfőnökét pedig őrizetbe vették.

Molnár Kristóf
külföld

Azért kell szabadkoznia a portugál miniszterelnöknek, mert beugrott Budapestre Orbánnal EL-döntőt nézni

Nagy sztori lett belőle Portugáliában, amiből többek között kiderül, hogy a magyar miniszterelnök annyira vállalhatatlan figura lett, hogy magyarázkodnia kell annak, aki találkozik vele. Costát a jobboldaltól a liberálisokig mindenki támadja, mert állami géppel repült magánprogramra.

Szily László
POLITIKA

Titkos NATO-dokumentumok szivárogtak ki Portugáliában

A kormány nem tagadta, de nem is erősítette meg a hírt.

Szurovecz Illés
külföld

A németek, a spanyolok és a portugálok is azt szeretnék, de nagyon, ha a franciák Macronra szavaznának

Remélik, hogy az európai vízió, a demokrácia és a szabadság győzni fog.

Bódog Bálint
külföld

Kormányválság Portugáliában

A parlament szerdán nem fogadta el a jövő évi költségvetést.

Király András
külföld

Több EU-s kormányfő az unióból való kilépést ajánlotta Orbánnak a homofób törvény miatt

„Egy meleg férfi vagyok, és egy zsidó férfi unokája. Tudom, milyen az, amikor kipécéznek és megszégyenítenek, ne tegye ezt” – mondta Orbánnak a luxemburgi miniszterelnök.

Herczeg Márk
eu

A német kormány ragaszkodik azokhoz az EU-s eljárásokhoz, amiket a magyar parlament elutasított

Szinte egy időben a budapesti parlament elutasító határozatával jelentette ki Németország EU-ügyekért felelős államtitkára, hogy a kormánya ragaszkodik a jogállamisági eljárásokhoz és feltételekhez. Kemény viták jönnek.

Magyari Péter
POLITIKA

Veszélyes úton jár Portugália: nem alakíthatnak kormányt a megszorításellenes pártok, pedig többségük van

Az elnök nem volt hajlandó kinevezni egy olyan kormányt, aminek támogatása Európa-ellenes erőktől függött volna. Szembe lehet menni a többség akaratával a nemzeti érdekre hivatkozva?

plankog
külföld