apa

A Huszti ikrek apja tudta, hogy történt valami a lányaival

Feltételezhetően az ikerpár holttestét találták meg a skót folyóban.

Fődi Kitti
bulvár

Törődés és pénzkeresés – apák a kettős elvárás nyomása alatt

Átalakult, hogy kit gondolunk jó apának, a törődő apa képe mindennapjaink része lett. De az anyagi valóság sokszor ez ellen hat, és gyakran komoly feszültségeket teremt. Interjú Takács Judit szociológussal.

Horváth Bence
család

Bűnösnek találta a bíróság a férfit, aki a fiát bízta meg, hogy öljön meg egy rappert Los Angelesben

PnB Rock ékszereire pályáztak.

Fődi Kitti
bűnügy

Boris Johnson lovagi címre jelölte a saját apját

Nem ez az első eset, hogy az egykori brit miniszterelnök rokont jelöl fontos pozícióra.

Bódog Bálint
külföld

Hét évet kapott a 77 éves férfi, aki lányát rendszeresen szexuális cselekményre kényszerítette

Legalább egy esetben egy hétéves kislány is tanúja volt az erőszaknak.

Fődi Kitti
bűnügy

Online oktatás miatt otthon lévő 15 éves lányát próbálta megerőszakolni

A férfi reggeltől kezdve italozott.

Fődi Kitti
bűnügy

Rákay Philipet most Fekete-Győr András fotója borította ki, amin a Momentum volt elnöke magára kötötte a gyerekét

A Fidesz influenszere „szép új világ” megjegyzéssel dobta oda kommentelőinek Fekete-Győr képét.

Mészáros Juli
agybaj

Egy borsodi férfi annyira beherbálozott, hogy semmit nem reagált, amikor az apja egy 20 cm-es késsel hátba szúrta

Az apa és anya se látták komolynak a sérülést, ezért elmentek dolgozni.

Fődi Kitti
bűnügy

Rihanna beperelte az apját, aztán kibékülhettek

Minden jó, ha a vége jó.

Szurovecz Illés
bulvár

Hat éven keresztül szexuálisan zaklatta lányát egy Bács-Kiskun megyei férfi

Az ügyészség az első fokon kiszabott 9 évnél is súlyosabb büntetést kér a szülőre.

Neuberger Eszter
bűnügy

Fidelitas: Apa csak egy van

Herczeg Márk
politika

A pénztáros mém óta nem készült ilyen érthetetlenül vicces dolog egy rettenetesen hétköznapi problémáról

Aki járt már valaha Aldiban, érteni fogja.

Boros Juli
INTERNET

Spanyolországban 8 hétre emelték az apasági szabadságot

2021-re pedig ugyanúgy 16 hét jár majd nekik, mint az anyáknak.

Horváth Bence
külföld

Abból nem lesz több gyerek, ha párkeresés helyett a beteg szülőket kell otthon ápolni

Egyre több olyan magyar nő és férfi van, akik gyermek nélkül élik le az életüket. Ők a legtöbb esetben nem tudatosan nem akarnak gyereket, hanem egyszerűen így alakul az életük. Az MTA kutatói utánajárták, hogy miért.

Albert Ákos
társadalom

Amikor megtudta, hogy halálos beteg, különleges ajándékot készített a lányának, hogy örökké mellette lehessen

Tudta, már nem láthatja felnőni, de a születésnapjairól nem akart lemaradni.

Karaj Kisasszony
megható