A tenderen ugyan elindult például egy kóser energiaitalt gyártó – azóta felszámolt – cég, de a végén csak a FaceKom nevű vállalkozás maradt.
Az nem derült ki, hogy a FaceKom mennyit kap a közreműködésért.
Eredetileg terrorcselekmények ellen ígérték, de már sima szabálysértők ellen is bevethetik az arcfelismerős azonosítást. A Pride-tól akarnak elijeszteni, de minden más piszlicsáré ügyben is erősítik a megfigyelő államot.
A VSquare szerint ez aggaszthatja a NATO-szövetségeseket, ha a kínai hadsereghez/hírszerzéshez köthető, akár nyugati szankciók alatt álló techcégek is szerepet kapnak ebben.
2021-ben helyi rendőrök az utcán azt követelték S.Q. Masoodtól, hogy készíthessenek egy fényképet az arcáról, majd minden további magyarázat nélkül továbbálltak. Attól a naptól kezdve az indiai aktivista az arcfelismerő technológiák veszélyeire hívja fel a figyelmet hazájában.
Már az állam birtokában van az ehhez szükséges biometrikus adatok nagy része.
Az illegálisan biometrikus adatokat gyűjtő program miatt 2020-ban peren kívül már 650 millió dollárt fizettek ki Illinois államnak.
Minden harmadik aktív user használta a funkciót.
Az iskolák szerint gyorsabb lesz így az ebédeltetés, de az ötlet ellenzői szerint csak normalizálni akarják a gyerekek körében az arcfelismerés használatát.
A polgármester-helyettes szerint a rendszer megfelelően titkosított.
"Elfogadhatatlan hiba" - mondják.
Nyáron Siófok lakossága a többszörösére duzzad.
A kínai cég azt állítja, sosem használták a funkciót élesben, csakis a tesztelés során.
„Miután erős gyanú merült fel arról, hogy a Huawei vállalat az arcfelismerő szoftvereknek köszönhetően hozzájárult az »ujgurriasztás« kifejlesztéséhez, bejelentem, hogy azonnal leállítom a társasággal folytatott partnerségemet” – közölte a Barcelona és a világbajnok francia válogatott focistája.
Az IPVM jelentése külön kiemeli az „ujgurriadó” funkciót, ami arcfelismeréssel azonosítaná az alany etnikai hovatartozását, és riasztást küldene, ha az érintett ujgur.