Három hónappal azután, hogy Nagy Márton garantálta a 3% körüli inflációt, visszatértünk az EU inflációs rangsorának élére.
„Kedvezőtlen és kellemetlen meglepetés, rendkívüli adat” – így reagáltak az elemzők a vártnál sokkal magasabb januári inflációra.
Legutóbb 2023 novemberében volt magasabb a fogyasztói árak emelkedésének üteme. Az üzemanyagok majdnem 12 százalékkal drágultak, a liszt ára majdnem másfélszeresére nőtt.
„A családok érdekében.”
Az üzemanyagárak nagyot estek egy év alatt, a lakbér viszont több mint 10 százalékkal nőtt.
A dízel ára négy nap alatt 12 forintot nőhet, visszatérhet 600 forint fölé.
Idei rekordon a napraforgó ára, egyetlen hét alatt 10 százalékos volt a drágulás.
Mivel a Magyarországon termett kevés jó minőségű búzáért több felhasználó is versenyez.
A kenyér ára több mint egyharmadával nőtt tavaly.
A liftes házak rosszabbul járnak.
A tavaly 17,6 százalékos magyarországi infláció 1997 óta nem látott szintet jelent. Volt két év, amikor még csökkentek is az árak.
2023-ban az előző évhez képest legjobban az élelmiszerek drágultak: 25,9 százalékkal.
Novemberben éves szinten 7,9 százalékkal nőttek, októberhez képest nem változtak az árak.
Szabályos olívaolaj-bűnözés alakult ki, mert a szárazság miatt gyenge volt a termés.
Az élelmiszer-infláció még 10,4 százalék volt. A kormányzati kommunikációs cél teljesítve, de ezzel együtt még októberben is magasabb volt az infláció Magyarországon, mint szeptemberben bármelyik EU-tagállamban.