Bár Karácsony Gergelyék előzetesen szombat estére, a miniszterelnök délutánra várta a Duna tetőzését a fővárosban, most úgy tűnik, a folyó hajnali öt körül 830 centivel tetőzött Budapesten. Fellélegezni azért még nem teljesen lehet. Közvetítésünk az árvízvédekezés kilencedik, sokak szerint legnehezebbnek ígérkező napjáról.
Csütörtökön Mosonmagyaróvár környékén tetőzhet a Duna, a fővárosban szombatra várják a legmagasabb vízállást. Az előrejelzések a vártnál valamivel alacsonyabb tetőzést jósolnak országszerte, de már több mint százötven településen nincs áram, egyre több a lezárás és a terelés. Közvetítésünk az árvízvédekezés hetedik napjáról.
Európában már 21 áldozata van az áradásoknak. A Szigetcsúcsot már elöntötte a Duna, Kisoroszit napokra elvághatja a víz a külvilágtól.
Folytatódik a felkészülés, a Duna fővárosi szakaszán folyamatosan emelkedik a vízszint, a Margitszigetet és a rakpartokat Budapesten lezárták. Az árvizek áldozatainak száma a régióban 16-ra emelkedett.
Településeket vágott el a víz, több helyen nincs áram, házak állnak víz alatt és már több halottja is van a heves esőzés okozta árhullámoknak. Bécset már elérte az áradás, Budapesten hétfőtől emelik harmadfokúra az árvízvédelmi készültséget.
Két vonalon leállították a metrót.
Az előrejelzéshez képest nagyobb árhullám lesz a Dunán is.
Nincs az az öreg hajós, aki gyakran látott volna ilyet.
A vízügy folyamatosan készül az érkező árhullámok elleni védekezésre.
A Duna vízállása meghaladhatja a 800 centimétert.
A Tiszától vezényelnek át vízügyi szakembereket a Dunához.
Több mint 60 szakembert rendelnek át a tiszai vízügyi igazgatóságoktól a szigetközi Duna-szakaszhoz.
Nagybajcsnál az újabb, a vártnál magasabb tetőzés és a mellékfolyók nagyobb vízszállítása miatt az alsóbb szakaszon is magasabb tetőzés és lassabb apadás várható.
A folyó jelenleg Budapestnél tetőzik, bőven alatta maradva az 1. fokú készültségi szintnek.
A Rába, a Sajó és a Mura is intenzíven árad.