átépítés

Tehervonat ütközött munkagéppel, több kocsi kisiklott a Ferencváros-Soroksár vonalszakaszon

Az ügyben hatósági vizsgálat indult.

Herczeg Márk
közlekedés

Fél évre bezár a Nyugati téri McDonald's

Átépítik a műemléki épületet.

Herczeg Márk
Budapest

Amit a török nem tudott megtenni a diósgyőri várral, azt megcsinálta az elhibázott átépítési terv és a Fidesz- meg a szocialista-közeli cég duója

Lázálomszerű, a valóságban sosem létezett betonelemekkel építették tele az egykori várat, majd félúton elfogyott a pénz. Ezért februárban abbahagyták az építkezést, az pedig nem látszik, mikor tudnák folytatni, bár talán azzal okoznák a legnagyobb károkat.

Szily László
Történelem

Tó, műpatak, lerombolt sportcsarnokok: tényleg egészen megváltozik a Városmajor

Szinte minden meglévő építményt lebontanak.

Szily László
ÉLET

Egy új kormányrendelet miatt az MNB-székház átépítésére nem vonatkoznak a településrendezési tervek és a örökségvédelmi törvény sem

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé emelt beruházás kivitelezője pedig ismét Matolcsy Ádám jóbarátja.

Kiss Imola
belföld

Júniusban kezdik a pesti alsórakpart gyalogosbarát átépítését a Margit híd és a Kossuth tér között

Az autóforgalom megmarad.

Fődi Kitti
Budapest

Átépítik Hitler szülőházát

A Braunau am Inn-i szülőházat „semlegesítik”, vagyis a homlokzatáról eltávolítanak minden változtatást, amit a nácik eszközöltek rajta.

Herczeg Márk
építészet

Hátborzongató kádári strandbüféstílusban építették át az egyik Feszl-pavilont a Városligetben

Évek óta szenvednek a legtöbbször zárva tartó pavilonokkal, amiket kezdetben az egész Liget-projekt ékköveinek szántak.

Szily László
gazdaság

A gonosz Térkőtündér az átadás előtt meglátogatta a Vörösmarty teret és leharapdálta a frissen lerakott kőlapok sarkait

A megújuló tér a tömegdemokrácia emlékműve lesz: a kövezet olyan, mintha te vagy én raktuk volna le, a régi „szakértő” elitnek itt nem osztottak lapot. A teret pedig a gusztustalan bódéváros érdekei szerint szabják át.

Szily László
építészet

Tényleg a magyar történelem legdrágább lakásfelújítását csinálták meg Kövér Lászlónak 2,3 milliárdért?

A dolog igen jól hangozna, sőt már a köztudatba is kezdett átmenni, ám nem igaz. Egy egész házat építenek át és rekonstruálnak ennyiből. Az eredmény az lesz, hogy Kövér lényegében egy igen szép laktanyában fog lakni, egy csomó egyenruhás fegyveres fölött.

Szily László
POLITIKA

Felújítanák a Blahát 2019-ben

Az 1,8 milliárd forintos átépítésről szerdán dönthet a Fővárosi Közgyűlés.

Herczeg Márk
Budapest

Több hónapos csúszásban van a Széll Kálmán tér felújítása

Majdnem egy szakasszal le van maradva a projekt.

Herczeg Márk
Budapest

Ismét felfordult a Széll Kálmán tér közlekedése

Botos Tamás
Budapest

Építkezhetnek a Városligetben

A Fővárosi Közgyűlés elfogadta a Városliget építési szabályzatát. Azaz új épületek kerülhetnek a közparkba.

Herczeg Márk
Budapest

Bontják a Parlament üléstermét

Horváth Bence
parlament