átoltottság

Kanyarójárvány tört ki Texas nyugati részén

Keddig több mint húsz oltatlan gyermek és két felnőtt fertőződött meg.

Bódog Bálint
külföld

Frusztrált diákok állnak a kínai tiltakozások mögött Hszi Csin-ping szerint

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Hszi Csin-pinggel Pekingben tárgyalt.

Bódog Bálint
külföld

Daniel pátriárka, a román ortodox egyház feje is beoltatta magát végre

Korábban már elhatárolódott az egyház az oltásellenes pópáktól.

Kiss Imola
járvány

Aggódik a székelyek alacsony átoltottsága miatt Barabási Albert-László

„Aki nem éli túl, annak a gyerekei, unokái nem születnek meg, és mi egy kis nemzet vagyunk itt, Székelyföldön”

Kaufmann Balázs
járvány

Egy hét alatt 0,3 százalékkal nőtt országosan az átoltottság aránya

Továbbra is Pest megyében a legmagasabb és Jász-Nagykunban a legalacsonyabb az arány.

Kiss Imola
járvány

Három tonna szenet is kisorsolnak az oltottak között Habarovszk környékén

Tombolával próbálják növelni az oltási kedvet az oroszok, lehet utalványt nyerni fodrászhoz és fogorvoshoz is.

Szily László
Egészségügy

A magyar többségű romániai megyékben az átoltottság jelentősen elmarad az országos átlagtól

Kovászna megyében csak 26,6 százalékos az átoltottság, míg Hargita megyében 32,3 százalékos. Krassó-Szörény és Hargita megyében négyszer nagyobb arányban haltak meg a covidos betegek, mint Bukarestben.

Herczeg Márk
járvány

Bajorországban kitilthatják az oltatlanokat a zárt térben tartott rendezvényekről

Markus Söder bajor miniszterelnök szerint a koronavírus „teljes erővel visszatért”, ezért „nehéz tél” vár a tartományra, ha nem nő jelentősen az egyelőre 64,6 százalékos átoltottság.

Herczeg Márk
járvány

Feloldották a világ leghosszabb karanténját

Melbourne-ben több ideig volt elrendelve lezárás, mint bárhol máshol a világon. Nagyon magas az átoltottság, így most enyhítettek a szigorú szabályokon.

Kaufmann Balázs
járvány

Olaszországban elérték a 80 százalékos átoltottságot

Ezt a célt eredetileg szeptemberre tűzték ki.

Fődi Kitti
járvány

26 civil szervezet kéri a kormányt, hogy folytasson célzott oltási kampányt a legszegényebb országrészekben

Ugyanis ezeken a területeken a legalacsonyabb az átoltottság.

Kiss Imola
járvány

Romániában tombol a negyedik hullám, már több mint tízezren vannak kórházban

Drámaian alacsony az átoltottság: alig 33,6 százaléka a felnőtteknek vett fel legalább egy vakcinát.

Rényi Pál Dániel
járvány

Sydneyben csak októberben nyithatnak, akkor is kemény feltételek mellett

Hetven százalékos átoltottság akár már öt oltott is összegyűlhet egy lakásban.

Mészáros Juli
járvány

Chile példája azt mutatja, hogy az átoltottság jelenlegi szintje nem ér semmit

Többen oltatták be magukat, mint Magyarországon, mégis pusztít a járvány.

Kaufmann Balázs
járvány

Alacsony az átoltottság Románia magyarok lakta megyéiben

Kolozs megye jól áll, de Hargita és Kovászna eléggé le van maradva.

Kiss Imola
járvány