atomfegyver

Moszkvát nem érdekli Zelenszkij béketerve, az oroszok folytatják a háborút

Közben Szergej Lavrov a III. világháborúval riogat.

Herczeg Márk
háború

Oroszország kész nukleáris rakétákat telepíteni valahova, ha az amerikaiak nukleáris rakétákat telepítenek Németországba

Hogy hova és mikor, azt még nem mondták meg.

Jelinek Anna
külföld

Putyin azon gondolkodik, hogy milyen jó lenne rakétákkal teletelepíteni a világot

Úgy érzi, ideje cselekedni, éspedig Amerika miatt.

Bódog Bálint
külföld

Öt év után tárgyalt Amerika és Kína ismét nukleáris kérdésekről

Félhivatalos szinten, de újrakezdődtek a tárgyalások. Kínai részről úgy vélik, Tajvant nukleáris fenyegetés nélkül is le tudnák győzni.

Bódog Bálint
külföld

Putyin most azt mondja, nem kell nukleáris fegyvert bevetni Ukrajnában, Európa azonban védtelen

Szinte már szokatlanul visszafogottan nyilatkozott az orosz elnök.

Székely Sarolta
külföld

„Felhasználásuk rendjét Putyin elnökkel konzultálva határozzuk meg” – mondta az országában lévő orosz atomfegyverekről a békepárti Belarusz békepárti elnöke

Lukasenko szerint a Nyugat háborúba akarja rángatni a „békés életet élő” népét.

Haász János
külföld

A lengyel elnök szerint ha a NATO úgy dönt, Lengyelország kész atomfegyvert fogadni a területén

Putyin szóvivője úgy reagált, hogy Oroszország hadserege megteszi a szükséges biztonsági intézkedéseket, ha Lengyelországba atomfegyvereket telepítenek.

Herczeg Márk
külföld

Amerika nukleáris fegyvereket telepítene Nagy-Britanniába az orosz fenyegetés miatt

A Pentagon egy kelet-angliai légitámaszponton építene nukleáris eszközök telepítéséhez szükséges létesítményeket.

Bódog Bálint
külföld

Putyin aláírta az atomcsend-egyezmény ratifikációjának visszavonását

A lépést azzal magyarázták, hogy Oroszország ezzel azonos szintre kerül az Egyesült Államokkal, ami aláírta, de soha nem ratifikálta a szerződést.

Mészáros Juli
külföld

A Kreml szerint nem volt nukleáris fegyverkísérlet Nevadában

Az amerikai energiaügyi minisztérium szerdán bejelentette, hogy „Nevadában földalatti vegyi robbanást hajtottak végre, hogy javítsák az Egyesült Államok képességét a kis hatóerejű nukleáris robbanások észlelésére világszerte”.

Herczeg Márk
fegyver

A Kreml szerint Hszi Csin-ping nem kérte Putyint, hogy ne vessen be atomfegyvert az ukrán fronton

A kínai elnök ezzel akarhatja menteni a presztízsét a nyugat szemében.

Solti Hanna
külföld

Biden szerint „valós” Putyin fenyegetése, hogy taktikai atomfegyvert vethet be

Oroszország éppen ilyen fegyvereket telepít Fehéroroszországban.

Herczeg Márk
háború

Putyin: Megérkeztek az első nukleáris fegyverek Fehéroroszországba

Már el is helyezték őket. Az amerikaiak szerint nincsenek arra utaló jelek, hogy Oroszország a fegyverek bevetésére készülne.

Bódog Bálint
háború

Aláírták az orosz atomfegyverek fehéroroszországi tárolásáról szóló dokumentumokat

Putyin március 25-én jelentette be, hogy Oroszország a fehérorosz fél kérésére taktikai nukleáris fegyvereket telepít a szomszédos országba.

Mészáros Juli
háború

Az Egyesült Államok és Dél-Korea megállapodást kötött az észak-koreai nukleáris fenyegetés elhárítására

Az Egyesült Államok amerikai atomfegyverzetű tengeralattjárókat telepít Dél-Koreába, Dél-Korea cserébe vállalta, hogy nem fejleszt saját atomfegyvereket.

Mészáros Juli
külföld