atv

Médiacéget alapított az ATV vezérigazgatója

Németh S. Szilárd azt mondta, „a Németh Média Kft.-ben az ATV-n túli és az ATV utáni életét szeretné fokozatosan felépíteni”.

Mészáros Juli
media

Olyan minisztériumtól kapott pénzt Kárász Róbert alapítványa, aminek a munkáját az ATV-s műsorában értékelte

Akkoriban kapott 3 milliót Kárász Róbert alapítványa Kásler Miklós minisztériumától, amikor a műsorvezető élőben fantasztikusnak nevezte az egészségügyi intézkedéseket. Kárász szerint nincs összeférhetetlenség, etikusan járt el.

Szily László
Média

Önök halálkampányt folytatnak! Mert Önök meg halálkormányzást!

Hollik István és Hadházy Ákos abszurd szócsatát vívott az ATV-ben. Arra a kérdésre, hogy hány ápolóra mennyi beteg jut, az volt a válasz, hogy összefogásra lenne szükség.

plankog
káosz

Fiala János távozik az ATV-től

Hetek óta konfliktusa volt műsorának szerkesztőjével.

plankog
Média

Demeter Szilárd ment volna vitázni az ATV-be, de az Emmi nem engedte el

Sőt, Dömötör Csaba és Rétvári Bence sem ment el végül vitázni Szabó Tímeával a csatorna műsorába.

Herczeg Márk
POLITIKA

Szarka Gábor: Nem én kezdtem

Az SZFE kancellárja arról beszélt, hogy abnormális a diákok tiltakozása, és ha a diákok lezárhatták előle az utat, akkor vezetőként ő is lezárathat egy-két helyszínt. A fűtést és a vizet viszont a járvány miatt nem fogja kikapcsoltatni.

Horváth Bence
POLITIKA

A Külügyminisztérium államtitkára egyszerűen bekiabált az ATV élő műsorába, amikor nem tetszett neki, amit Kunhalmi Ágnes mond

Menczer Tamásből előtört a kommentelő.

Czinkóczi Sándor
politika

Független elemzőként elemezte Karácsony politikáját Karácsony főtanácsadója

Böcskei Balázs és az ATV szerkesztői hajtották végre a bravúrt az Egyenes Beszédben.

Rényi Pál Dániel
Média

Veiszer Alinda távozik az ATV-től

Áprilisban igazolt a csatornához.

plankog
media

Vágó István tajtékozva kiborult az ATV-re, és bojkottot hirdetett, mert nem tetszik neki a műsor

Sváby András és a Heti Napló ugyanis nem a kórházi áldozatokkal foglalkozik, hanem az MSZP szerencsétlenkedésével.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

„Németh Sándor tényleg hazavitte az ATV többségi tulajdonrészét”

Ezt írja az Átlátszó és a Magyar Hang. Egy offshore-ügylet után „a gyülekezeti vagyonból magánvagyon lett.”

Urfi Péter
vallás

Karácsony szerint a járvány elleni küzdelemben a budapestiek törik az utat, és mögöttük kullog a kormány

„Az én apukám egyszer nem jött haza” – mondta a sebességhatárok csökkentését tervező Karácsony, elismerve, hogy nincs jogosítványa.

Herczeg Márk
POLITIKA

Bement az ATV-be a kormányzati tájékoztatás szóvivője, de azt se nagyon tudta, hol van

Farkas Örs: „Nem tudom.” (…) „Nem ismerem a konkrét rendeletet.” (…) „Nehéz helyzetbe hozott.” (…) „Maga mindenféle témát idehoz.”

Rényi Pál Dániel
Média

TGM: Ugyanaz történik ma itthon a koronavírussal kapcsolatban, mint a Szovjetunióban Csernobil idején

„Kelet-európaiak vagyunk, a tapasztalataink világosan mutatják, hogy amíg nincs szabad nyilvánosság, addig nincs miért bíznunk a hatalmasok szavában” – mondta a filozófus.

Herczeg Márk
POLITIKA

Veiszer Alinda az ATV-hez igazolt

A reggeli műsort fogja vezetni.

Szurovecz Illés
media