A kamu emberrabló nevében küldött sms-t párjának.
Gyorsabb volt jégtörővel, mint repülővel.
Októberben tartanak majd népszavazást a kérdésben.
A kutató 3400 kilométer messziről és -25 fokból lesz kimentve.
Fiuk meg sem említette volt feleségét, aki a gyilkos fogást elkészítette.
Kiírták a nagy belpolitikai vitákat kiváltó népszavazás időpontját.
Az Ophidascaris robertsi általában pitonokban telepedik meg, és még nem volt rá példa, hogy emberben is élősködjön.
Huszonhárman voltak a fedélzeten, többen kórházba kerültek.
Az NP252 néven emlegetett személy már 2002-ben meghalt, az ügy mégis felkavarta a közvéleményt, mert újabb jele annak, hogy az ausztrál rendőrség évtizedeken át marginalizálta a melegek elleni erőszakos bűncselekményeket.
Tíz év börtönre ítélhetik.
Erin Patterson szerint semmilyen oka sem volt rá, hogy bántsa rokonait.
Egy jacht legénységét alakították, az incidensek után leszállították őket a fedélzetről.
Az is kiderült, hogy a házasságuk vége felé Simon Patterson otthon összeesett, majdnem meghalt és 16 napig tartották mesterséges kómában titokzatos gyomorpanaszok miatt.
A vendégek halottak, a házigazdáknak haja szála sem görbült.
Az ügyész időnként elvesztette az objektivitását.