Szijjártó Péter ezt pedig összekötötte azzal, hogy Berlinben kirúgtak egy magyar kapusedzőt.
„A férfiak és nők jogegyenlőségét nem lehet lábbal tiporni” - mondta az európaügyi miniszter. A külügyminiszter szerint az Uniónak kár áltatnia magát Törökországgal kapcsolatban.
18:25-kor 8 km-es mélyen a Richter-féle skála szerinti 4,3-as földrengés történt a magyar határból kb. 30 km-re.
Nagy segítség ez a saskeselyű-újratelepítési programnak!
Csak negatív PCR-teszttel lehet elhagyni a területet, ahol a brit variáns tovább mutálódott.
Ezzel otthon, szakember segítsége nélkül lehet mintát venni, az eredmény pedig 24 órán belül megvan.
A járványügyi korlátozások következében a 2019-es rekordról a 70-es évek szintjére esett vissza a szállodák forgalma.
Az volt a terv, hogy kinyitnak az éttermek.
És az sem valószínű, hogy a társa az AstraZeneca vakcinája miatt kapott volna tüdőembóliát.
Még azokat is kompenzálják, akiknek kimaradt a borravaló az elmúlt hónapokban, és támogatják a 13. havi fizetést is
Csak átutazni lehet az országon, a beutazáshoz pedig 48 óránál nem régebbi PCR-teszt kell.
Mindkét áldozat nővér volt a zwettli klinikán, és az oltás után lettek rosszul. Nincs egyértelmű összefüggés az oltás és a két eset között, de a hatóságok óvatosak.
Kedden tartottak házkutatást a cégnél, ami rokoni szálakkal kötődik a kancellár irodavezetőjéhez.
Már a jövő héten megkaphatják, mivel a cégnek sikerült felgyorsítania az oltóanyagok előállítását.
Mindkét ország az uniós vakcinarendelések késlekedése és a lassú vakcinagyártás miatt lépett.