ausztria

Korrupció miatt ítélték el Heinz-Christian Strachét

A volt alkancellár pártadományokért cserébe intézett el egy törvénymódosítást. Első fokon 15 hónap felfüggesztett börtönt kapott.

Czinkóczi Sándor
külföld

Mentálisan sérült nőt kényszerített Ausztriában prostitúcióra egy budapesti pár

Enni és inni sem adtak neki.

Fődi Kitti
bűnügy

Ausztriában heti három koronavírus-teszttel lehet csak iskolába menni

A tanároknak és diákoknak is kötelező lesz a teszt az első hónapban. Az oltottaknak is.

Mészáros Juli
járvány

Irán megerősítette, hogy hiteles a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség jelentése, ami szerint fokozta az urándúsítást

„Ahogy azt többször is hangsúlyoztuk, ez a válaszunk a bécsi nukleáris megállapodás megsértésére és a jogellenes amerikai szankciókra” – mondta Szaíd Hatibzadeh iráni külügyi szóvivő.

Herczeg Márk
energia

Egy 13 éves horvát fiú próbált négy bevándorlót Ausztriába csempészni

A kölyök egy lengyel rendszámú autót vezetett, amikor az M1-esen, Komáromnál megállították.

Herczeg Márk
határ

400 éves faliszőnyeget loptak el egy amerikai követségi épületből Bécsben

Mivel a 16. századi kárpitot egy külképviselet tulajdonában álló épületből lopták el, a nyomozásba bekapcsolódott az Alkotmányvédelmi és Terrorizmusellenes Hivatal is.

Herczeg Márk
bűnügy

A 318 éves Wiener Zeitung eddig mindent túlélt, de Sebastian Kurzot már nem biztos, hogy túl fogja

Az osztrák kormány terve megfoszthatja a lapot a fő finanszírozási forrásától.

Mészáros Juli
Média

Ausztriában kaptak el egy TOP 50-es körözöttet

Elfelejtett börtönbe menni, azóta bujkált.

Mészáros Juli
bűnügy

Újabb fordulattal nem Varsóba, hanem Bécsbe tart Cimanovszkaja

Szerda reggel elhagyta Japánt a fehérorosz futó.

Kaufmann Balázs
olimpia 2021

Bécsben továbbra is kötelező a maszkviselés

Ahogy az ingyenes tesztelés is elérhető marad.

Botos Tamás
külföld

Meghalt egy magyar férfi egy észak-ausztriai építkezésen

Egy csarnok tetőablakain dolgozott, mielőtt balesetet szenvedett.

Rényi Pál Dániel
baleset

Ausztriában elmaradnak a további enyhítések, Izraelben megugrott az új fertőzöttek száma

Az elmúlt napokban jelentősen emelkedett az új koronavírusos megbetegedések száma.

Mészáros Juli
járvány

A kutyák nem tesznek különbséget a nagylelkű és a fukar emberek között

És később sem játszanak gyakrabban azokkal, akiktől jutalmat kaptak.

Herczeg Márk
ÁLLAT

A saját mosdójában mart meg egy grazi férfit egy 1,6 méteres albínó hálós piton, ami a szomszédból szökött át

Rémálom: az osztrák férfi csípést érzett a nemi szerve területén, szinte rögtön azután, hogy ráült a vécére.

Herczeg Márk
ÁLLAT

Megerőszakoltak és megöltek egy 13 éves lányt Bécsben, két afgán menedékkérőt gyanúsítanak

Az osztrák kancellár is megdöbbent a súlyos bűncselekményen, azt ígérte: „Nem állítjuk le az Afganisztánba történő kitoloncolásokat, és nem enyhítünk a menekültügyi törvényen.”

Herczeg Márk
bűnügy