b. krisztián

Másodfokon kilenc évet kapott a lúggal csonkító orvos, most a köztévén hajtogathatta, hogy ártatlan

Bene Krisztián, a Budai Irgalmasrendi Kórház főigazgatója volt, 2013-ban támadta meg volt barátnőjét. Tíz nappal a másodfokú ítélet után a Kékfény című bűnügyi műsor vendége volt.

erdelyip
Média

Másodfokon 9 évet kapott a lúggal csonkító orvos, életveszélyt okozó testi sértés miatt ítélték el

B. Krisztián a Budai Irgalmasrendi Kórház igazgatója volt. A barátnője szakított vele, ezután öntött lúgot a nő nemi szervére.

erdelyip
bűnügy

Az ítélet előtti utolsó tárgyaláson vonta vissza az ügyészség az egyik fontos bizonyítékot a lúgos orvos perében

B. Krisztán kocsijában találták meg a fecskendőt, amiben az áldozat elkábításához használt altató maradványai voltak. Az ügyészég a vádbeszédben kérte, hogy ezt zárja ki a bíróság a bizonyítékok közül.

erdelyip
bűnügy

B. Krisztián feltört egy kocsit egy napszemüvegért, majd ellopta az ország legrondább buszát, de 100 méter után otthagyta, és inkább elvitt egy kisteherautót

Nagyot ment csütörtökön a 19 éves fiú.

Herczeg Márk
bűnügy

Nem akarta a halálát, de közömbös volt neki, hogy túléli-e

Elkezdődött másodfokon az orvos tárgyalása, aki lúgot öntött volt barátnője nemi szervére. Első fokon 2 év 8 hónapot kapott, az áldozat fellebbezett. A támadás után a kutya pokrócába csavarta bele az áldozatot.

erdelyip
bűnügy

A terézvárosi önkormányzat azonnali hatállyal megválik a lúgos orvostól

Szerződést bontanak a céggel, amelyik a volt barátnőjét megcsonkító B. Krisztiánt foglalkoztatja.

plankog
bűnügy

Két és fél évre kell börtönbe menned, ha bosszúból egy életre megcsonkítod a volt barátnődet

B. Krisztián budapesti kórházigazgató lúgot öntött volt barátnője nemi szervére. Erika, akinek az orvosok szerint már sosem lehet normális nemi élete, túl enyhének tartja a büntetést.

erdelyip
bűnügy

Négy év börtönt kapott a lúgos orvos

Szerdán ítélet született B. Krisztián ügyében, aki még 2013-ban a földre teperte, megkötözte, majd kábítóinjekcióval combon szúrta szeretőjét, akinek ezután lúggal öntötte le a nemi szervét.

Bede Márton
bűnügy

A Terézvárosi Önkormányzat nem tudja kirúgni a gyerekorvost, aki a vád szerint lúggal öntötte le a szeretője nemi szervét

A DK korábban közölte: nyugtalanító, hogy B. Krisztián Mikola István unokaöccse, ezért Polt Péterhez fordult, hogy megtudják: magas rangú fideszes politikus adott-e utasítást arra, hogy le kell állítani a nyomozást.

Herczeg Márk
POLITIKA

Gyermekorvosként dolgozik a férfi, aki a vád szerint lúggal öntötte le szeretője nemi szervét

Az egykori kórházigazgató ellen anno majdnem megszüntették az eljárást.

Botos Tamás
bűnügy

Ilyen brutális támadást talán még nem követtek el nő ellen Magyarországon

Az ügyészség pedig majdnem futni hagyta a gyanúsítottat.

erdelyip
bűnügy