Pedig a következő szezonra is volt szerződése – csakhogy a csapat a BL-döntőn történelmi vereséget szenvedett el.
Rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi budapesti döntőben a Győri Audi ETO KC a dán Odense ellen, tovább írva ezzel saját rekordját.
A Bajnokok Ligája-döntő ürügyén ragadtatta el magát.
Az ünnepi káoszban késelés és gázolás is történt a gyújtogatás és a rongálás mellett.
Nem tudom, kinek mi bántja a szemét – mondta Mészáros Lőrinc a 444-nek a BL-döntőre érkezve, amikor arról kérdeztük: nem pont az ilyen magánrepülős utakat kritizálják-e éppen a Fideszben. Aztán bedobta a fideszes nyilatkozót kedvenc trükkjeit is.
Kukák és autók égtek, buszmegállók rongálódtak meg, egy kisvárosban pedig egy családot kaszált el egy gyorshajtó a PSG győzelme után.
Az Inter 5-0-s vereséget szenvedett, és idén semmit sem nyert, pedig április végén még úgy nézett ki, hogy triplázhat.
Luxushelikopterről luxusrepülőre szállva érkezett meg a müncheni hotelbe Mészáros Lőrinc. Ugyanott szállnak meg, ahol a Paris Saint-Germain csapata.
A szombati elődöntőben tavalyhoz hasonlóan a dán Team Esbjerget verte a rekorder magyar csapat, vasárnap hetedszer nyerhetik meg a Bajnokok Ligáját.
A Kolozsváron élő játékvezető 2018-ban debütált a BL-ben.
A rohamrendőrök is összecsaptak a párizsi szurkolókkal szerda éjjel.
Szoboszlai gólpasszai, Trump ráébredése, az amerikai jogállamiság töréstesztje, a fóti Fidesz eltűnése és Justin Bieber megmenése a 444 napindító hírlevelében.
A BL-rekorder Győr a német bajnok HB Ludwigsburgot győzte le magabiztosan, összesítésben nyolc góllal.
Az arsenalos Rice a futball hőskorát idézve mindjárt kettőt is bevágott a Real Madridnak.
2–1-re nyert a Newcastle United, ami először lett kupagyőztes.